Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

Iparművészet Az 1870 tájától kezdve egyre többet és jobbat alkotó A. WEITZENBERG szobrászművészt a művészettörténet az első jelentős, külföldön is elismert észt alkotóművésznek tekinti. Előtte ugyanis gyakorlatilag nemcsak észt művészet, de lényegében maga az észt nemzet sem létezett. Az idegen hódítók államkeretein belül, hétszáz év elnyomatása idején is egzisztáltak ugyan, de a világ számára az észt nép mint nemzet csak az 1820—1830-as évektől vált ismeretessé. Annál nagyobb eredmény ezért az 1900-as évek első évtizedében a WEITZENBERGhez hasonló, sőt jelentősebb tehetségű művészeknek a tömeges jelentkezése, amely után már erős, visszhangos észt művészetről, sajátos karakterrel bíró nemzeti képzőművészetről, majd az 1920-as évek után önálló észt iparművészetről beszélhetünk. Mi a táplálója ennek a gyors és látványos sikernek? Mi magyarázza, hogy az, amit viszonylag későn egy-két tehetséges ember még éppencsak elkezd, majd néhány év múlva tíz-húsz alkotó folytat; azonnal feltűnik, s ráadásul egy olyan pezsgő időszakban amikor a művészetet nagyon sokan, nagyon sokféleképpen és — a hírközlés ugrásszerű fejlődése miatt — azonnal a legnagyobb publikum előtt művelik? Mint kultúrájuk valamennyi területén, az észtek iparmüvészetében is a népi jelleg dominál, a nemzeti sajátosságok, a népművészeti motívumok felhasználása, illetve e motívumok szellemes alkalmazása és továbbfejlesztése a jellemző. Ez a népi alapállás teszi a különféle modern stílusokban fogant műveket is egységesen észtté, jellegzetessé, külföld számára is vonzóvá, egyedivé. Iparművészetük alakulására ugyanazok a törvényszerűségek jellemzőek, mint kultúrájuk egészére. Egy németellenes pozícióból indulnak abban a jól megválasztott történelmi pillanatban, amikor a Baltikumon másokhoz képest korábban végbement jobbágyfelszabadítás következtében egyetemet végzett néhány parasztszármazású kultúrpolitikusuk számára nyilvánvalóvá válik, hogy a balti németség nincs többé abban a helyzetben, hogy az észt népre veszélyes legyen. Ezzel egy időben, felismerve a másik nagy ellenséget, a baltikumi katonai sikerek után szellemi terjeszkedésre készülő orosz kapitalizmust is, népi kultúrájuk Északhoz és Európához kapcsolódó vonásait kiemelve a keleti, orosz veszély elleni védekezésül európaiságukat kezdik hangsúlyozni. Nemzeti létük elismertetése érdekében hatalmas munkát végeztek, amelynek nagy részét az tette ki, hogy az észt népi kultúra minden területén igyekeztek értékeiket felmutatni. Hagyományt gyűjtenek, ápolnak, amelynek alapján nemzetet nevelnek, művelnek, tanítanak. Ezt példázza az észt iparművészet története, a néphez közelíteni, a népi kultúrát átmenteni, továbbvinni akaró művészeti szemlélet alakulása is. 148