Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

mintázva a magyar képzőművészetet is megújító, hosszú időn keresztül egyik vonulatát jelentő nagybányai művésztelep. A „PALLAS"-t a legelső időktől felügyelő- és tantestületi tanács irányította. Ezért is tudott szándéka szerint a „PALLAS" hamarosan Észtország-szerte jelentős művészetoktatói tevékenységet kifejtő iskolává alakulni. Az első két esztendő után az iskolai rajzoktatás szisztematikussá tételét elősegítendő, megkezdték a középiskolai rajztanárok képzését is. Ez nemcsak az általános művészeti ismeretek alapozását segítette elő, de az intézet számára biztosította a továbblépéshez szükséges további minisztériumi anyagi támogatást. Ennek érdekében 1921—24 között átszervezték az iskolát, amely alap- és középfokú ismereteinek elsajátítása után a végzett hallgatóknak egyéni munkára alkalmas műtermeket, úgynevezett ,,Meisteratelier"-ket biztosítottak. 1924-ben a „PALLAS" hivatalosan felsőfokú művészeti intézetté alakult. Lényegében megőrizte az oktatásban a szabadiskolák módszerét, de akadémiai rendszerű képzést biztosított. Az oktatási metódus, ami az iskola első öt évében kialakult, lényegében 1940-ig, a polgári köztársaság bukásáig megmaradt. Hat esztendeig tartott a művészképzés, a rajztanárok viszont négy esztendő alatt szerezhettek képesítést. A szakosodást a festészet, szobrászat, grafika terén külön-külön egyedi képzéssel biztosították. Érdemes röviden áttekinteni a végzett hallgatók számának alakulását azért is, mert ez a mi művészeti képzésünktől eltérően igen kis létszám az észt művészeti oktatást a mai napig jellemzi. (Ugyanis már a felvételnél figyelembe veszik, hogy végzés után munkát kell biztosítani a hallgatóknak. így csak néhány fős osztályokat indítanak.) Tehát 1924-ben végzett az első évfolyam, a következő esztendőkben átlag 5 ember, a legkevesebb 1930-ban (1 fő), s legtöbben 1939-ben (9 fő) végzett. Összesen 79 alkotó szerzett képesítést az intézet fennállása alatt, ebből 54 festő, 15 szobrász és 10 grafikus. Hozzá kell tenni, voltak, akik csak bizonyos ideig látogatták az iskolát. Az intézetben végzettek, bár jelentős grafikusok — köztük is elsőként Eduard VIIRALT, az észt művészettörténet egyik legsajátosabb tehetségű kiváló mestere, s később 1935-ben Hando MUGASTO, majd őt követte Aino BACH, Agathe VEEBER, Salome TREI, Ella MAT1K, Richard KALJO —, mégis a „PALLAS" idején sokkal erősebb volt összességében véve a festészet, mint a rajzművészet. Jellemző jegyei közé tartozott az intézet szervezésekor vállalt népiség, ami itt elsősorban a népük életére, gondjaira figyelést, a humánus tartalmat jelentette. Stilárisan többfajta irányzat hatott a növendékekre, ez rendjén is volt, hiszen éppen az új kifejezési formák megismerésének lehetőségéért adtak ki ösztöndíjakat főleg Párizsba, és szerveztek rendszeres utazásokat nyugati országokba, de még egy ízben a Szovjetunió területére is. így kétségtelenül kimutatható a pallasisták tevékenységében a könnyedebb francia színkultúra, másoknál a német expresszionizmus, vagy az orosz részletező realizmus hatása. Azonban minden befolyás átalakult az iskola egységes szellemének szűrőjén, és a 30-as években már kitapintható volt az intézet növendékeinek sajátos festői arculata. Ennek egyik meghatározója volt az az intimitás, szemérmes festői közlésmód, amelytől idegen volt mind a túlságos cselekményesség, mind a nagy méretek. S 140