Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

akik megtették az első radikális lépéseket az észt nyelv, az észt kulturális értékek, emlékek megmentésére. A romantika, a népek magára ébredése, a Kalevala költői anyaga összegyűjtésének e korszakában csak a nép életerejét és létjogosultságát igazoló kétségtelen tények felmutatása, a népi kultúra kincseinek számbavétele, összegyűjtése a lehető járható út az észt etnikum meglétének igazolására. Ebből az önmentési munkálatból — hála a nagyszerű kezdeményezőknek — hamarosan tömeges, nemzeti méretű mozgalom lesz. Páratlan gazdagságú népköltészeti anyag, a „Kalevipoeg" című népeposz, a népművészeti tárgyak ezres nagyságrendű számokkal kifejezhető özöne, a több mint százéves fennállását ünnepelt világhírű észt dalostalálkozók, egy erősen népi hagyományokon alapuló, világviszonylatban is számottevő műköltészet, európai szintű tudományos és művészeti tevékenység, s egyedi arculatú színházművészet fejlődhetett viszonylag rövid idő alatt ebből az éltető táptalajból."

6 Az előzmények — mint láttuk — az észt nyelvű színház megteremtésére sem hiányoztak. De a kísérletek számottevőek csak akkor lesznek, amikor a kultúra más területeinek támogatását is élvezve, a század második felében egy egész országot átfogó, főleg kulturális jellegű nemzeti mozgalom részeként lépnek fel a szervezők színházteremtő igényekkel. Addig csupán szórványos észt nyelvű bemutatókról tudunk, melyek megvalósulása minden esetben egyedi megítélések és rendelkezések függvénye. I. Sándor cár például 1812-ben Tartuban a tallinniénál jóval halványabb színházi kísérleteknek is gátat vet: játszási tilalmat rendel el, mert túlságosan veszélyesnek tartja a színdaraboknak a ,,diákok erkölcsét romboló hatását.""

7 S ezért is kap az 1819-es észt nyelvű bemutató kiemelt hangsúlyt a színházak történetében. Hiszen nemcsak felold egy értelmetlen tilalmat, de bizonyos mértékig mutatja az erősödő, a jobbágyszabadító reformok erkölcsi támogatását, az észt nép bizonyos mértékű előretörését is. S bár a Liebhaber Theater utódjának műsorán továbbra is KOTZEBUE-darabok szerepelnek elsősorban, az első észt nyelvű bemutató után a német szerző darabjai észt nyelven is elhangzanak. 1826-ban például német és észt nyelven játsszák KOTZEBUE-t és KRORRING: „Kaláka" című darabját. Sőt — s ez pedig az orosz szellemi élet erősödésének visszavetítődése az észt kultúra tükrében — 1829-ben a világirodalom klasszikusai mellett orosz témájú darabokat is bemutatnak. így Plavilscsikov; „Jermak — Szibéria leigázója" című darabját, amelyben orosz nyelvű szöveg és orosz dalok is felcsendülnek. Ezeket az előadásokat 1855-ig az 1809-ben emelt Lai utcai helyiségben tartották, mikor is a színház épülete leégett. S mivel 1860-ig anyagiak hiányában nem állították helyre az épületet, minden valószínűség szerint ismét a „Nagykereskedő Céh" Pikk utcai székházába kényszerültek.

118 116 SZABÓ István: Haladó mozgalmak és a nemzeti értelmiség szerepe Észtországban a 19—20. században. Vezető a Damjanich János Múzeum észt kiállításához. Szolnok, 1972. 18—23. p. 117 H. W. MEYER: Vendégek Tartuból. Film—Színház—Muzsika. XVI. évf. 13. sz. 18. p. 102