Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

VII.2. A vagyon megoszlása az egyes rétegek között A jászkun társadalmi fejlődés korábbi vizsgálatának alighanem legvitatottabb, legfeltáratlanabb kérdése a redemptus és irredemptus vagyonok elkülönítése, s ezek arányainak változása a jelzett időszak egészében. Noha több településről is maradtak meg rendszeres vagyonösszeírások, alapvető probléma a redemptus gazdák háztartásaiban élő nem redemptusok javainak elkülöníthetetlensége, amit sok esetben még a társadalmi kategóriák jelölésének pontatlanságai is tetéznek. (Ez a hibaszázalék még akkor sem elhanyagolható, ha figyelembe vesszük a gazdák háztartásaiban összeírt zsellérség irredemptusoknál kisebb állatállományát.) Ugyanez a probléma jellemző a XIX. századi országos felvételekre (1828) is. Csak a kezdeti időszak helyi conscriptióinak anyaga tűnik egyértelműbbnek. Látszólag elkülöníthetőbbek az ingatlan vagyonok (földterületek), s ennek két alapvető formája: a tőkeföldek és a szőlők. Csakhogy ez sem egészen problémamentes. A nem redemptusok tőkeföldbirtoklása, s arányainak bemutatása pillanatnyilag a legmegfoghatatlanabb jászkun probléma, kz előzőekben már szóba került, hogy a kerületi határozatok a XVIII. század végétől a redemptusság kategóriáinak meghatározásakor nem zárták ki az irredemptusok tőkeföldbirtoklását, elgondolkodtató azonban, hogy az 1840-es években meglévő adóösszeírások tekintve a Jászságban több településen alig néhány olyan tőkeföldet birtokló személyt találtunk, akit teljes bizonyossággal irredemptusnak tekinthettünk, s hasonló a helyzet az átnézett több nagykun anyagban, valamint az 1828-as összeírás egyes köteteinél is. Ezt magyarázhatnánk azzal is, hogy a vásárló irredemptusok szinte mind redemptussá váltak, csakhogy ez abszurd, s ráadásul még az aquisitor redemptusok elszegényedő, irredemptussá váló utódaival is számolnunk kell. Bizonyos, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban e forrástípus felhasználásának átlagosnál is nagyobb problémáit kell hangsúlyoznunk. Sajnos a földbirtokok adásvételi és örökítési könyvei a legtöbb településnél csak bizonyos időszakokra maradtak meg, s így ezek is inkább csak egyedi esetek bemutatására alkalmasak, nem pedig konkrét arányok megállapítására. Utalnunk kell azonban két másik tényezőre is. A Jászságban olyan tanácsi határozat is ismert, amely teljességgel letiltotta a nem redemptusok földvásárlását. Ez pedig már csak azért is elgondolkodtató, mert ez az elv a Jászságban szokásjogként már korábban is létrezhetett. Ugyancsak a helyi szokásjogokhoz kapcsolható a másik körülmény. Az aquisitor redemptusok 1823-as birtokhatárát (25 forint) megerősítő, s az ez alá kerültek irredemptusokhoz sorolását elrendelő 1838-as határozat iratanyagából ugyanis kitűnik, hogy a két Kunság néhány településén minden tőkeföldet birtokló személyt redemptusnak tekintettek. A Nagykunságban Kunhegyesen és Kisújszálláson, a 86