Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)
1765. szeptember 9-i határozata, mely elrendelte az egységes Liber Fundik (telekkönyvek) készítését. 110 III.2. A redempció anyagi alapjának előteremtése A jászkun települések a redempció rendkívül rövid idő alatt törlesztendő költségeit önerőből képtelenek voltak viselni, hisz a kifizetendő összeg az éves hadiadó majd tizenötszörösét tette ki. Bonyolította a helyzetet még az is, hogy a rendszeres terhek mellett az osztrák örökösödési háború korábbi éveiben, s 1745-ben is a jászkunok egyéb — rendszeres és rendkívüli — tehertételek vállalására kényszerültek az ismétlődő katonaállítások miatt. így 1745-ben Apáti csak az 1000 lovasból rá eső katonák kiállítására és felszerelésére 6357 forint 3 krajcárt, azaz a megváltakozás összegének mintegy ötödét költötte. 111 Dósa a maga 17 lovasára 1789 forintot fizetett, ami némileg még rosszabb arányt tükröz. 112 Az előzőekben már láttuk, hogy a Kerületek 1745 első felében a redempcióra hatalmas kölcsönöket voltak kénytelenek felvenni. Ez év nyarától az egyes települések is hasonló kényszerhelyzetbe kerültek, saját megváltakozásuk érdekében. 113 A pénzösszegeket a kölcsönzők 6 százalékos kamatra adták ki. Ez a kamatnagyság a reformkorig a magyar törvények — 1647. évi CXLIV. te. — szerinti maximumot jelentette, efölött már a kölcsönzés uzsorának minősült, s a kölcsönző a tőkepénz elvesztésével bűnhődött. A jelek szerint a kölcsönfelvételeknek három szintjét különíthetjük el. Vett fel kölcsönöket a redempcióra a Hármas Kerület (in Publicum), a közösségek (in Privatum), de az egyes lakosok is. A legnagyobb volumenű, s a jászkun redempció történetében kulcsfontosságú ügylet még 1745 tavaszán lezajlott. Ekkor Palm Ferenc báró 300000 forint kölcsönt adott a Kerületeknek, mit három év alatt fizettek vissza. Ezt az összeget Almásy János főkapitány Heves megyei birtokaira táblázták be. 114 A kerületi jegyzőkönyvek Palm mellett említik még báró Argillar (Aguilar) és báró Toussainet (Toussaint ?) nevét is, kik feltehetően e tranzakcióhoz biztosították a tőke egy részét. 115 Tudtunkkal kerületi szintű kölcsönfelvétel történt még Pálffy 109 SZML Jászkisér, körlev. jkv. 1761. 233. 110 SZML Jk. Ker., kgy. jkv. 1765. szept. 9. 525—526. 111 SZML Jászapáti, tan. jkv. 1745. 4—13. 112 SZML Jászdózsa, tan. jkv. 1745. 15—16. 113 A kölcsönök a jászkun redempcióhoz hasonlóan jelentős szerepet játszottak a XIX. század elején pl. Nyíregyháza úrbéri váltságában, Nagykőrös redempciójában is. 114 Szerelmey M., 1847. 8. A Palm család főágával kapcsolatban némi genealógiai adatokat közöl: von Wurzbach С, 1870. 236—238. A család birodalmi hitelügyleteivel, rokonságával kapcsolatban lást még: Trócsányi Zs., 1988. 19., 21., 154., 188. és 257. 115 SZML Jk. Ker., kgy. jkv. 1750. máj. 2. 184—187. Ez utóbbi talán báró Franz Joseph von 31