T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Fazekas Mihály: Karcagi gyermekjátékok

пак, közben a szoknyájukat lengeti a szél. Gyors iramú voltáért szerették ezt a játékot, no meg a körforgásért, a „súrolásért". 48. Szideli borsó... az előzőhöz hasonló, de itt a köralakítás elmaradt, már az elején összefogódzottak a párok, s a játék az elszédülésig tartott. Aki utoljára maradt (nem szédült), az volt a győztes. 49. Túrót ettem... a körbe fogódzkodó játékosok polkázó lépésekkel járják a kört. Az utolsó sornál dobbantás után megállnak és hármat tapsolnak. A változat szerint párt alakítanak és „súrolnak". 50. Tüzet viszek... a játékosok kört formálnak, kézfogás nincs, kívül sétál a „róka", kezében zsebkendő - korbácsnak. Séta közben egy játékos mögött elejti a zsebkendőjét, ő maga tovább sétál, de akinek a háta mögött elejtették, futásnak ered, üldözi a rókát, s ha eléri, zsebkendővel ütögeti annak a hátát. Amikor a róka az üldöző helyére ér, a kergetés megszűnik, a kergető lesz a róka. Közkedvelt játék volt. e) Mesék Régen esténként a mesélés is jó szórakozásnak számított. Voltak tartalmas, hosszú mesék, de igen közkedveltek voltak a rövid, sok logikai képtelenséget rejtő, ún. „csalafinta" mesék. A továbbiakban egy ilyen „csalafinta" mesét közlök. „...Egyszer volt, hol nem volt, felnyergeltem a Fakót, kivezettem az erdő szélire. A Fakót a fejem alá tettem, a nyerget pedig kipányváztam. Mikor reggel felébredtem, uccu Fakó, hol a nyereg? Tán a farkasok ettík meg? Felmászok az eperfára. Megrázom a figefát. Csak úgy hullott rám a dió, hogy majd agyonvert a mogyoró! Arra jön egy öregasszony, rám kiált: - Uccu, disznó teremtette Jóskája, nem azír vetettem el retket, répát, csicsókát, hogy te meg Pista, mind leszedd az uborkát! Ugy a fejemhez vágott egy tökdinnyét, hogy csak úgy csittegett csattogott a fejsze foka a hátam közepén! Felülök a 604