T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)
Kriza Ágnes: A nevelés Bethlen Miklós önéletírásában
2.2 A gyermekek korai halálozásáról A XVII. század embere együtt élt a halál tudatával. A gyermekhalálozási adatok megdöbbentőek ebben a korban. Az újszülöttek 25%-a halt meg négyéves kora előtt. A gyermekek 50%-a élte meg a felnőttkort. 10 Bethlen Miklóst sem kímélték ezek a szörnyűségek. „Én az atyámnak elsőszülött fia voltam... Lőttének utánam sok fiai, leányai, de ihol csak én vénültem meg, a többi ki gyermek, ki szép ember korában halt meg, maradéka sincs többnek, hanem csak a két öcsém Bethlen Pál és Sámuelnek". 11 Bethlen Miklós sem panaszkodhatott a kevés gyermek miatt: „A hálóházamról írnom nem illik, s nem is szükség, bizonyság tizenhét gyermek", 12 ám közülük is kevesen élték meg a felnőttkort. Egyik legmegrázóbb élményét így meséli Bethlen: „Isten házasságomat meggyümölcsözteté, egybekelésünk után circa húsz hónappal lőn leányunk Zsófi, azután ismét esztendővel Mariska, és azután egy és fél esztendővel Mihály fiam ... nagy örömünkre, de az mindjárt ismét nagy keserűségre változék, mert a fiú még hat heti alig vala, a két leányka, egyik három esztendősnél, a másik kettőnél nagyobb, szép, nyelves futkosó korokban tizenkét óra alatt egymás után meghalának." 13 Ilyen demográfiai viszonyok között csak azon csodálkozhatunk, hogy a XIII. századtól kezdődően - mikor a helyzet a halálozás tekintetében hasonló volt -, Bethlen Miklós korára kialakult egy újszerű érzékenység a gyermekek iránt. „Mintha a köztudat csak ekkor fedezte volna fel, hogy a gyermek is halhatatlan lélekkel bír. Biztosra vehető, hogy a gyermeki személyiség iránti megnövekedett figyelem az erkölcsök mélyebb krisztianizálódásához kapcsolható. " 14 A gyermekkor felismerésével egyidejűleg a nevelés céljának átalakulását figyelhetjük meg. 10 Benda 1980. 77. 11 Ö. I. 108. 12 Ö. I. 110. 13 Ö. I. 239. 14 Ariès 1987. 49. 353