T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Andaházy László: Falusi sárkánykészítés

gyewge szé/, karika hátra, rövid farok erős szél, karika előre, hosszú farok Jó beállítással közel azonos emelkedési magasságot lehet elérni. Érdekességként említem, hogy készítettem egy japán EDO sárkányt, ami lényegében egy 54x86 cm-es téglalap alakú papírsárkány. Ennek 17 ágú kantára van és csak ehhez kellett kb. 250 méter lencérna. Farok nélkül repül és viharos szélben is úgy, mintha odaragasztották volna az égre. Miután az építési anyagok rendelkezésre állnak, szeretném bemutatni a leggyakrabban nálunk használt sárkánytípusokat, melyek akkoriban mind csak síksárkányok voltak. Az elnevezésük sokszor tájegységenként is változott, de általában a sárkányokat mindenki felruházza valamilyen tulajdonsággal, repítés közben beszél hozzá, dicséri röptét, így is kívánva segíteni abban, hogy minél magasabbra emelkedjen az égen és minél távolabbra juttassa el üzenetünket. Az általánosságban előforduló sárkánynevek a teljesség igénye nélküli felsorolásban: pipiske, kerekfejű, lányfejű, gyíkfejű, muki, tégla-, tábla-, kör-, kerek, madár-, csillag-, négy-, öt-, hat-, nyolcszögletű sárkány. Az igazi mesternek számító gyerekek készítettek tíz-, tizenkét szögletű sárkányt is. A sárkánynak hangja van, vagy azáltal, hogy készítünk különböző hangkeltőket - hárfa, pörgő, csengő stb. - amit rászerelünk, vagy csak az eresztőzsinór énekét hallgatjuk, úgy, hogy fülünket a zsinórra helyezzük. 646