T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Hornok Lajosné: A játék mint a munkába nevelődés eszköze az endrődi tanyavilágban

vót türelme a gyerekhö, mert azt akarta, hogy szokja meg az a gyerek a munkát, a jószágot. Minket édesapám, mikor kiscsikó született, écaka kihordott az istállóba, hogy nézzük a kiscsikót. Ott ültünk sorba a lócán. Mikor négyéves vótam, édesanyám magáho rendelt: - Gyere, maj' legeltetjük a libát. Te vigyázol az egyik ódalrú, majd én meg a másik ódalrú. A gyereknek mán hatéves korába tudni kellett megkötni a tehenet. Délelőtt legeltettünk, délután füvet szedtünk - akkora halmot, mer megdicsértek. Vittük a hátunkon a hamvasba a sok füvet" „Mikor mán 7-8 éves vót, könnyen a gyereknek a kézibe nyomták a kiskapát is. Akkor még nem követelték, hogy verset kapáljon a szülővel, de nem a labdát nyomták a gyerek kézibe, hanem a kapát. Ahogy apám kapált, én egy másik sort fogtam fel mellette. Akkor én abbú a sorbú 2-3 tövet megkapáltam, akkor apám mán előre haladt. Akkor én a többit otthagytam, odamentem, ahun ő vót, ott- is 2-3 tövet megkapáltam. Hogy mindég lássa édesapám, mit csinálok. - Mélyebbre! - De a kukoricát ki ne vágd! De hiába, kivágtam a kukoricát is a gyommal. - A fene egye meg a fajtáját... Egy kapa fődet rátettem a gyomra, mondom, nem veszi észre édesapám. Igen ám, de édesapám meglátta. - Fiam, hogy kapász! - Jó' kapálok, édesapám... - No, kapard csak ki onnat azt a fődet! Hát ott vót alatta a gyom. Mondom: - Ez az egy tő ilyen csak. - No, kapard csak ki a másikot is! Ott is ott vót a gyom. Akkor a fenekemre csapott a kapanyéllel édesapám: - Fiam, azt az egyet vedd tudomású. hogy a fődet nem te csapod be, hanem ő csap be téged. Mer ha te adsz a fődnek, a föd is ad neked. De ha nem adsz a födnek, a föd se ad neked. így tanútam édesapámul" „A kenyérsütést meg édesanyámtú tanútuk. A húgom még csak a kissámlirú érte el a teknyőt, de mán neki is tanúni kellett. - No, mennyi kenyér sül? - Margit, négy marék párt áztassa! - No, szitálni a lisztet. Akkor kovászolni. Édesanyám így tanított bennünköt: - Begrehólyag legyen azon a kovászon, akkor jó. Akkor dagasztani egy órahosszáig. Kifáradtam, akkor, mikor nem látta édesanyám, a nyújtófával az óramutatót előre állítottam. - No, lefekhettek. Mer a kenyeret csak écaka lehetett sütni, nappal nem értünk rá." 532