T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)
Ratkó Lujza: A táncba nevelődés a nyírségi gyermek életében
„Mer jó hangunk vót, oszt markoltak oda [= húztak oda], hogy minél nagyobb kör legyík, hogyha jött valaki az utcán, akkor ne tudjon elmenni! Még azér is csinálták! 'Mondjátok, énekeljetek, táncoljatok!'" (Geszteréd, Molnár Miklósné) Ezek a táncos, párválasztó körjátékok azonban nem a gyerekek, hanem a serdülők és a házasulandó fiatalok életében játszottak igazán lényeges szerepet, ott nyerték el a párkeresésben, párválasztásban igazi értelmüket . b) Tánctanulás Az a folyamat, amely a bölcső ringásától elindulva a kicsi gyermek első ösztönös, ritmikus mozgásain keresztül a táncos játékok tanulásával jutott el odáig, hogy a gyermek megfigyelte és ösztönösen utánozta a nagyobbak táncos mozgásait, a kisiskolás korban érkezett el a tudatos tanulás szintjére. A gyerek ekkorra szerzett annyi táncos alapismeretet, tapasztalatot, mozgása, ritmusérzéke ekkorra fejlődött olyan szintre, hogy alkalmassá vált a nehezebb tánclépések és párviszonyok - a csárdás megtanulására. Az iskoláskor végéig meg kellett tanulnia táncolni 22 , hiszen a serdülő- és ifjúkor udvarlási, párválasztási időszaka elképzelhetetlen volt tánctudás nélkül. Természetesen nem mindenkiből lett jó táncos, de egy bizonyos szinten a legügyetlenebbeknek is el kellett sajátítania a tánc alapjait. A falusi közvélemény szerint ahhoz, hogy jó táncos legyen valakiből, nem elég a táncot tanulni, arra születni is kell, hajlam kell hozzá. „Ezelőtt ritka vót, aki nem tudott táncolni, csak nem mindenkinek van hajlama rá! Hiába van meg mindene, de nem áll rá a lába! Nem ér a semmit!'' (Érpatak, Prekopcsák Györgyné) „Erre az egyre meg a matematikára születni kell! A zene22 „Felnőtt korába is az tud táncolni, aki gyerekkorába megtanul!" (Bököny, Pelles Lászlóné) 503
