T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Kapros Márta: A gyermek családon belüli nevelésének változása a nógrádi falvakban

sen felvállalta ezt. Iskolás gyermekek már külön mentek, azonos nemű testvéreikkel, környékbeli pajtásmkkai. Tulajdonképpen az iskolás kortól számítva erősödött fel a tágabb közösség szerepe a helyes viselkedés alakításában. Ez utóbbi tartalmilag szinkronban állt a családi neveléssel. A viselkedési, erkölcsi normákat illetően az iskola által támasztott követelményrendszer hasonló irányú volt; aminek ugyanaz a keresztény erkölcs szolgált alapjául, amit az egyház is hirdetett. Tehát mind a globális paraszti nevelés, mind az intézmények közvetítette nevelési elvek, elvárások javarészt egybeesve, kölcsönösen erősítették egymást, a hagyományos normarendszer folytonosságát garantálva. A társadalmi differenciáltság

6 fokozódásával azonban egyre nyilvánvalóbb, hogy e normarendszer is differenciált volt.

7 Ennek a gyermek családon belüli nevelésében is vannak jelei. Például a „Köszönj szépen mindenkinek" parancs a legmódosabb családokban a két világháború között már gyakran így hangzott: „Köszönj mindenkinek, de ne elére!" Vagy: „Ne hagyd magad! Ilyen nincs, mint te!" Vagyis: a közösséggel azonosulás, mint ideál mellett megjelent a kiemelkedés vágya is, amit kisgyermek kortól igyekeztek tudatosítani: „A jobbágynak mán a gyereki is büszke vót". A verbális ráhatás mellett az öntudat kialakulását számos közvetett tényező erősítette. A századfordulótól Nógrádban a földvásárlás lehetőségeinek nagymérvű beszűkülése, illetve más oldalról a szemléletbeli konzervativizmus miatt a módos családokban az immár csak egy-két világra hozott gyermek egyben a vagyoni presztízs hordozójává is vált. Legszemléletesebb példa erre a viselet,

8 de hozhatnánk példákat a gyermekbútorok, avagy az ün6 Vidékünk parasztságának vagyoni tagozódásában a múlt század végére kialakult kép: jobbágyok (nagygazdák), közepesek (közepes gazdák), szegények {zsellérek és cselédek, a megye keleti felében századunk folyamán bővülvén a bányászokkal, gyáriakkal). - Lásd részletesen: Palócok II. Újkori történelem és népi társadalom (szerk. Bakó Ferenc). Eger, 1989. 7 Szélesebb összefüggésben az erkölcs heterogenitásáról lásd Jávor K., 1978. 315-334. 462