T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Knézy Judit: Paraszt-, pásztor-, cselédgyermekek munkára való nevelése

etette, ruházta, háztartásába fogadta, de háztartási munkát is végeztetett vele. Ugyanígy volt az inasokkal is. Lényegesen könnyebb az összefüggéseket kideríteni az emlékezettel elérhető - azaz a tudatos néprajzi gyűjtések idejétől számítható - 80-90 évben a paraszti életforma felbomlásáig tartó szakaszban. A mezőgazdaságban tevékenykedő családokban a fiatalok munkára fogásában, arra való nevelésében túl sok azonosság, hasonlóság nyilvánult meg, de sokféle különbség is adódott, akár az egymás mellett élő rétegeket, egymás mellett élő nemzetiségeket, akár hazánk különböző vidékeit vizsgáljuk. Eltéréseket okozhatott a család létszámának, munkaszervezésének különbsége, különösen ha az gazdasági különbözőségeket tükrözött. A módosabb, önellátásra, sőt többlettermelésre képes parasztcsaládokban, ahol vagy nagycsaládi szervezetben éltek, vagy cselédeket is alkalmaztak, később fogták be nehezebb munkára a fiú- és lánygyerekeket és kevesebbféle feladatot kellett teljesíteniük: a fiúnak a nagy állatok körül, a lányoknak az aprójószággal, háztartással, len- vagy kendermunkával telt az ideje, de főként a saját gazdaságukban 14-15 éves korukig. 10-12 éves lány már szőni is tudott e családokban.

16 Dél-Dunántúlon, de másutt is hagyományként emlegették, hogy ezekben a családokban először csak a katonaságot megjárt nős emberek vették a kezükbe a kaszát. Azonban a kaszás aratás elterjedésével ez csak egy betarthatatlan mércévé vált. A fiatalemberek már maguk is várták, hogy mikor bírják el végre a kaszát és inkább siettették volna e munkába való bevonásukat. Szegényebb - nem nagycsaládban élő - családokban, amelyek nem tudtak csekély földjükből megélni, és aratásra, cséplésre, kapálásra, szőlőbe időnként napszámba több hétre, vagy az egész tavasztól őszig tartó időre kénytelenek voltak elszeIV. k. 3. sz. 220. es. L, 1724-1805), vagy a pásztor felesége vitte ki mindannyiuknak (kenyér, szalonna, száraztészta stb.) Uradalmi pásztoroknak hetente kocsival vittek élelemre valót. Később a kijáró nyájak esetében az ebédet a pásztor felesége vagy lánya kivitte az urának és a bojtárnak is. 16 Knézy Judit 1982. 410-418. 448