T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Szabó László: A gyermek és a természeti környezet

arra, hogy a közepébe taposson vagy egy ugyanekkora jégen ne próbálna féltalpnyit is csúszni. A folyóparton, tavak mentén pedig állandóan kószáló gyermekcsapatokat lehet látni, akiknek a játékok végtelen sorát kínálja a víz és vízpart. A fürdést leszámítva, foként, s még hidegebb időben legközelebb a vízhez a vízbe való hajigálás, a sárjátékok és a pecázás viszik a gyermekeket. Általánosan kacsázás a neve a víz visszavonulása után az agyagos parton, a megszáradt tetejű, kissé visszapöndörödött, a nedves résztől elváló, összehasa­dozott, mintegy egy-másfél centiméter vastagságú, kerek szélűre tördelt agyaggal való hajigálásnak, amelynek során a vízen meg-megugrik a lapos agyagdarab, s az ügyesebbek kezén 18-20 ugrást is végezhet. Órákig eljátszanak vele, egymással nem versenyezve, de vetélkedve a gyermekek. A Tisza felső szakaszán, a Szamos-mentén ezt - lévén kavicshor­dalék - lapos kavicsokkal, úgynevezett békasóval játszák inkább. Rákóczifalván nyúglizás, Tiszaföldváron sutyinkázás, Tiszakécskén agyagpuska a neve annak a játéknak, amikor hajlékony fuzvesszöre sárgombócot (inkább nyújtott, henger alakú gombot) gyúrnak és azt besuhintják a vízbe, számon tart­va, a vízkarikák alapján, hogy kié ível messzebb. Hasonlóan népszerű az egyszerű dobás, dobálás, hajgálás vagy hajigálás is. Itt kézhezálló kavicsokat, agyaggombócot, száraz - már említett - agyaglapocskákat dobálnak be, s a vízgyűrűből két-három hajítás után lemérhető, ki az ügyesebb, ki tetézi a másik eredményét. Néha az agyaggombócba madártollat, füzfa­levelet tesznek, hogy jobban hasítsa a levegőt. Sárgombócokkal célba is dobálnak: fát találnak el, ahol a görcse a legmagasabb találat, illetve az a legügyesebb, aki azt úgy találja el, hogy rá is ragad az agyag. Ilyenkor az irányzék (toll vagy levél, leveles ág) különösen hasznos. íjjal, parittyával (bőrdarab, két kantárral, amelybe követ tesznek, s fej fölött forgatva egyik szárát a két ujj közül elengedik, s a másik hurokkötése a mutatóujjon marad), s csúzlival is szoktak távolságra vetélkedni a vízparton. A parittyát Szolnokról, Nagyrévről és Tisza­kécskéről említették idős emberek, mai gyermekek már nem tudják, hogy mi, s a csúzlival keverik. A fiúk, de a leányok is kedvvel gyűjtik a sárga és kék anyagot, a finom iszapot a megrepedezett felső réteg alól, s formálnak belőle állatokat, 290

Next

/
Oldalképek
Tartalom