T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Szabó László: A gyermek és a természeti környezet

Éppen ezért az alábbiakban, amikor a természeti környezet és a gyermek kapcsolatáról szólok, a vízivilágra szűkítem mondandómat. 3. A régi gazdag vízivilág és az általa éltetett növény- és állatvilág megismerése hosszú folyamat volt. Egy egész élet is kevés volt hozzá. Éppen ezért már gyermekkorban megkezdődött a település közvetlen határának kiismerése. Az ember - bármennyire is furcsán hangozzék -, a falu határára vonatkozó átfogó ismereteit gyermekkorában szerezte vagy legalábbis ekkor alapozta meg. Hiszen a felnőttet földje, legelője, kaszálója, az ezekhez fűződő tevékenysége sokkal inkább kötötte mozgásában, s úgy lehet élete során volt olyan határrész, amelyet gyermekkorbán látott utoljára. A gyermek viszont 6-12 éves korában a felfedezés élményével csatangolja be az egész határt, mind távolabbra, mind újabb helyekre jutva el. Eközben gazdag ismeretekre tesz szert, s az ismereteket saját tapasztalata, társainak tudása és szüleinek, nagyszüleinek vagy más felnőtteknek az elbeszéléséből építi szilárddá. Legfontosabb ezek közül a gyermekcsapat tagjaitól szerzett tudás, amely egyben serkenti vállalkozó kedvét, újabb és újabb felfedező utakra kerít sort. Minden gyermekközösségben volt egy-két kiemelkedő képességekkel, ismeretekkel rendelkező gyerek, aki köré a többiek csoportosultak, s vezetésükkel, gazdagabb ismereteikből is táplálkozva tettek szert újabb szellemi kincsekre. De minden gyermek hozott magával hazulról olyan tudást, amivel másoknak hasznára lehetett. Megfigyelhető, hogy pl. a vízparton kószáló gyermekközösségekben a vízi emberek (halász, révész, orvhalász) gyermekei - noha szüleik éppenséggel elzártabban éltek a közösség felnőtt tagjaitól -, mindig vezető szerepre tettek szert, mihelyt vízzel kapcsolatos dolgokról volt szó. Ez természetes, mert szüleiktől sok mindent hallottak, láttak, s szinte specialistáknak számítottak efféle kérdésekben a gyermekközösségben. A tiszakécskei László Károly halász unokáját (korábban fiát is) rendszeresen magával vitte a varsák felszedésekor. 2-3 éves korában kis hevederrel a ladikhoz kötötte, hogy ki ne billenjen, sőt vontatta a vízben, így tanítva úszni. \ 288