Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)
Madaras László: Megjegyzések az avar és magyar reflexíj rekonstrukciójának kérdéséhez
szarvasmarha lábának s nyakának ínjaiból készült réteget sajtoltak rá nagy erővel. Az ínrostokat előzőleg zsírtalanították és megpuhították. Az egymásra préselt ínrostok száradáskor szívós és rugalmas anyaggá tapadtak össze, s elválaszthatatlanul összeragadtak a fával. A külső oldalára pedig bivaly, marha vagy vadkecske szarvából keskenyre vágott szarulemezt ragasztottak halenywel. Hogy a lemezek jobban tapadjanak a fához, s jobban fogja őket az enyv, a fára kerülő lapjukat bicskával sűrűn bekarcolgatták. Az ínrostköteg és a szarulemez azonban nem egész hosszában fedte a fát, hanem mindkét szárnyon csak a markolatig tartott. Ezután került sor a merev markolat és a két kar merev részének megerősítésére. Erre csontlemezek szolgáltak. A markolatot és a két szárnyat csontlécekbe burkolták. A csontlécek belsejét megirdalták, s így bizonyos, hogy a léceket halenywel ragasztották az íjra. De nemcsak a belsejüket irdalják, hanem a két kar lemezeinek a markolat felé eső végén, a markolatlemezeknek meg mindkét végén irdalás található. Ez nyilván mutatja, hogy a csontléceket rá is kötözték az íjra. A kötözés bélhúrral vagy szíjjal történhetett. A nedvesen körülcsavart, megbogozott, majd pedig megszáradt szíj erősebben összetartja a részeket, mintha azok egy darabból lettek volna. A két kar csontléceinek vége tájára félkörös nyílást vágtak, ez az ideg beakasztására szolgált." Jól érzékelhető, hogy László Gyula eme leírásának elsődleges forrásai Cs. Sebestyén dolgozatainak megállapításai voltak. Ez pedig azt tükrözi, hogy László Gyula nemigen tett különbséget az avar és a magyar íj között. Mint írja: "A belső-ázsiai népeknek a miénkkel tökéletesen egyforma íjai voltak..." 14 A régészeti irodalom mindezek után a három munka megállapításaira támaszkodott. Eredményeiket hasznosítva egyre több sír reflexíjának adatai váltak ismertté. Újabb lényegi megállapításokat Szabó János Győző tett. Megállapította bevezetőjében, hogy "Helytállónak bizonyult Csallány Dezsőnek az a megfigyelése, hogy az íjkarok végeinek szélessége, illetve az azokat borító csontlemezek a kora avarkorban keskenyek, a késő avar korban szélesek voltak. Csallány úgy képzelte, hogy az íjkarok fokozatosan szélesednek. Míg a kora avar korban a legkeskenyebbek szerinte 17 mm körüliek és átlagosan 23 mm szélesek, addig a középső avar korban 28—31 mm széles íjkarok a jellemzőek, s a VIII. században már 31 mm felettiek és elérik a 41 mm szélességet." Szabó János Győző, aki a "középavar kor" fogalmát régészeti iro55