Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)
Puskás Zoltán: A pszaltérium
Puskás Zoltán A pszaltérium A köztudat tipikusan népi hangszereknek tartja többek között a citerát és a cimbalmot is. Tény, hogy a nép az, amely kultúrájában megőrizte, de valójában olyan ősi hangszertípusokról van szó, amelyek fejlődéstörténete évezredekre vezethető vissza. Főleg a perzsa—aszszír—török kultúrkörből származnak, és előbb Nyugat-Európában terjedtek el az I. évezredre. Napjainkban egyre fokozottabb az érdeklődés a régi zene és a korabeli, mára már elfeledett hangszertípusok és azok egykori játékmódja iránt. Itt említhetjük meg a citera és a cimbalom közös ősét is. A régi korok hódító háborúi, a népvándorlások és az ezek nyomán kialakuló kereskedelmi kapcsolatok egyúttal a hagyományok kicserélődését, a kultúrák közötti kölcsönhatást is magukkal hozták. Európa csaknem valamennyi hangszerét a vele kapcsolatba kerülő egzotikus népektől vette át. Később ezek átalakultak, tökéletesedtek vagy eltűntek az európai zenekultúra évszázadokon át tartó fejlődése során. A középkor hangszerállománya a keleti hatások beáramlása előtt a görög, etruszk, római majd kelta és germán elemekből tevődött össze. A hangszerek tökéletesedése folyamán a különböző főbb hangszercsoportokat tovább gazdagították kísérletező jellegű "keverék" elemekkel is. Ezek a hangszertípusok később átadták helyüket egy további, fejlettebb konstrukciónak az újabb zenei igények hatására, ilyen hangszer volt a középkor egyik igen népszerű hangszere, a pszaltérium. Hangszereink sokasága között megkönnyíti a tájékozódást azok egzakt csoportosítása. Hornbostel — dán hangszertörténész — osztályozása, az egyszerű chordofon hangszerek közé sorolja a cimbalmot, az alpesi citerát és a pszaltériumot. Emellett a húros-billentyűs hangszereket is, a csembalót, a klavichordot és a zongorát is. A középkorban ezek formai hasonlósága is nehezíti a megkülönböztetésüket, amit 295
