Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)
Tóth Albert: Az Alföld-program és a Nagykunság
Az Alföld a nagymérvű agrár kultúrtáji jelleg következtében rendkívül sebezhető tájjá változott. Az egykori tájalakulatok ma már csak kis területen maradtak meg a hatalmas szántóföldek szorításában. Ezek a löszgyep vagy sziki legelő élőhelyek, puszták, mocsármaradványok, természetes erdőfoltok, a folyószabályozási munkálatok következtében született holtágak, ősi telephelyek, kunhalmok, növény- és állatritkaságok (pl. túzok) stb. mind-mind az alföldi táj rendkívül veszélyeztetett kincsei. Ezek egyben európai értékű természeti, táj- és kultúrtörténeti emlékek, mivel ezek nagy része Európa más táján soha nem is volt jellemző, vagy onnan a civilizáció hatására már végképp eltűnt. így ezek megőrzéséért a világnak is tartozunk számadással. Nem véletlen, hogy hazánkban elsőként a Hortobágyot nyüvánították nemzeti parkká, s most az Alföld-program keretében hamarosan megszületik a Körös—Maros-vidéki Nemzeti Park, mely nem összefüggő területen helyezkedik el, s nagykunsági részeket is magában foglal. Egy dolgot nem hagyhatunk figyelmen kívül: ha egy tájba ésszerűen, a legkisebb károkozással avatkozunk be, máris adott a nyereség, mivel a kár későbbi helyrehozatala legtöbbször csak igen magas költségráfordítással volna lehetséges. Ezért minden táj- és környezetvédelmi program — különösen a jövőre nézve — rendkívül fontos gazdasági kérdés is. Ezzel pedig már át is jutottunk a másik fő kérdés, a tájhasznosítás területére. Szögezzük le egyértelműen: a tájhasznosítás nem pusztán terület- vagy településfejlesztési, s méginkább nem területfelhasználási feladat. A táj hasznosítás sajátos látásmód, ebből következően olyan szemlélet és gyakorlat, ami felismerve a táj valós lényegét, értékeit, igyekszik azt úgy tiszteletben tartani, hogy az átalakítással a táj felhasználható értéke a lehető legkisebb károsodást szenvedje. Tehát: a természeti kincsek és a tájadottságok kiaknázása során nem szabad a rablógazdálkodás módszereihez folyamodni. Az utóbbi néhány évtizedből számos példát említhetünk annak igazolására, hogy miként is folyt a "természetet leigázó" tájidegen gazdálkodás. Elég, ha csak néhány példát említek: a gabonaprogram ürügyén feltörtük birkalegelőink legjavát, lecsapoltuk utolsó mocsármaradványainkat is, melioráltuk (de nem komplexen!) "bíbicjárta" vízmosásos területeinket. Még korábban gyapottermő rónává akartuk varázsolni a Hortobágy számos birkájára sát. Tonnaszámra hordtuk ki az egykori vályogvető gödrökbe az istállótrágyát, de helyette mázsa292
