Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)
Szabó László: A paraszti munkaeszközök terjedése Szolnok megyében (Gondolatok a statisztikai tudományok és a néprajz kapcsolatáról)
jék a paraszti munkarendbe, s csak lassan, fokozatosan alakítsa, változtassa, mintegy belülről, a hagyományokat. Megfigyelhető, hogy megyénkben, de az ország más részein is, a cséplőgépet vásárló egyén vagy gazdaközösség nem szervez kapitalista vállalkozó módjára a gép kiszolgálására fizetett vagy részes személyzetet az I. világháború végéig, hanem a csépeltető gazda kalákában, rokonaival, szomszédaival együtt szolgálja ki a gépet, s csupán a gépész, esetleg a fűtője fizetett bérmunkás. A gépet is maguk a csépeltetők vontatják arrébb állataikkal, ők egyeznek meg egymással a gépeltetés sorrendjében is, arra törekedvén, hogy minél rövidebb úton kelljen vontatni, s hamarabb véget érjen a munka. A géptulajdonos lényegében a gép használati díját, üzemköltségét és némi hasznot számított fel és gépészének (aki sokszor maga volt a vállalkozó) a munkáját. Ilyen módon a kisebb gazdáknak is kifizetődő, elérhető volt az ár, gabonájuk nem oszlott meg a kezelő személyzet között, neki másfél, kétheti munkát kellett teljesítenie, míg visszasegített mindent a rokonoknak, szomszédoknak. Ez nem volt drága, mégis felszabadult vagy két hosszú hete, amit addig ezen kívül nyomtatással, állatai nyúzásával töltött. Ez teszi érthetővé, hogy a cséplés munkája gyorsan gépesítésre került. Már legalább 20—25 éves múltja volt a tüzes gépeknek, amikor kezdett megváltozni a cséplés munkaszervezete, s megjelentek a részesgépesek a húszas évek közepén az Alföldön. A részes munkások megjelenéséhez nagymértékben hozzájárult az, hogy 1920 után megszakadt az Alföld és a Felvidék között az a kapcsolat, ami korábban volt: nem jöttek az olcsó aratók. Az ittmaradt szegénység maga igényelte a gépcséplésnél a részesedést, amely egyéb munkáknál, sőt a nyomtatásnál sem volt korábban ismeretlen megoldás, s így beilleszkedett a szokásos munkaszervezeti rendbe. A megfogyatkozott aratókat helyettesítő helybelieket másfelől a gazdák kötelezték, hogy az aratáson kívül a cséplés munkáiban is kötelesek részt vállalni (ledolgozáshoz kötött részes munka). Ez az állapot vezetett az állandó, szilárd összetételű cséplöbanda kialakulásához. Ilyen körülmények között nagy tehertétel volt a kisebb gazdaságokra nézve a gépi csépeltetés, de már ezen nem lehetett változtatni, mert közben átalakult az egész mezőgazdasági idény ritmusa, egy emberöltő alatt az emberek megszokták azt, hogy az aratás, szemnyerés két hét alatt befejeződik, s nem húzódik el Péter-Páltól augusztus 20-ig. Ehhez a munkaritmushoz igazodtak a többi nyári munkák is. 142
