Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

nok. Véleményünk szerint Anonymus fölöttébb megbízható módon írta le, hogy a Nagy Kán (Keanus magnus dux Bulgáriáé), Bulgária vezére (Kram?, Omurtag?) Salán távoli őse volt, és annak feltehető utóda tényleg az a Glad/Gálád, aki Bodony/Vidin várából jött, a Temes-vidék ura volt, és az ő fia vagy unokája volt Ajtony, ugyanannak a területnek az ura (cap. IL). Kristó Gyula tudomásunk szerint az egyetlen, aki egy (különös) kísérletet tett arra, hogy a blak-vlach kérdést megoldja (mivel ő is úgy tartja, hogy Anonymus blakjai vlachokat jelentenek). Eközben megkérdőjelezte Bodor György és közvetve Rásonyi következtetéseit is. A Ыак-ЫА a szókezdő b- hangváltozásával magyarázza a 12—13. század fordulójától tényleg felbukkanó vlachnék a blak- kai való azonosítását, egy büabiális ß > v hangváltozás alapján, miszerint a korai forrásokban (pl. Anonymus) még a "ß-s ejtésnek inkább megfelelő b- szókezdetű alakot favorizálják, míg a későbbi, v- szókezdetű alakok megfelelnek a ß > v hangváltozási iránynak, v hangunk megszületésének." A tetszetősnek látszó), egyébként másoktól származó elméletnek azonban nem egy b > ß > v hangváltozást kellett volna igazolnia, hanem először egy v > b > [ß] változást. Belső fejleményű v > b változásra alig akad példa a magyarban, ha viszont hangkiejtéssel magyarázzuk a német w > magyar b megfelelést, akkor mit kezdünk a latin, olasz, szláv v > magyar b megfelelésekkel. Köztudott ugyanis (és Kristó is jól ismeri), hogy a magyar olasz, oláh, középkori vlach szó nem а Ыак-ЫА származik, hanem kiindulása egy fontos kelta törzs neve, volcus tectosas/Volcae Tectosages, amely név még a germán Lautverschiebung előtt átkerült a germánba: *Walhos > ófn. walh > walhisk > welsch, Wales, Wallis, ill. Walchen (az ófn. Walah, Walh alakból a magyarországi Vál, a középkorban Waal, Wal), 'olaszul vagy más újlatin nyelven [azaz a mai románul is] beszélő ember' jelentésben, továbbá óészaki Valir > 'kelták, rabszolgák', óangol wealh 'kelta, külföldi, rabszolga', illetve latinba: valachicus > Valachia, vlach, ősszláv volchts, déli szláv vlach* > vlach > magyar oláh '[minden] román » újlatin nyelvű nép', beleértve tehát olyan kései latin - újlatin nyelven beszélő lakosságot is, amely Pannoniában túlélhette a római kort: Anonymusnál (cap. 9) Blachij ac pastores Romanorum, többes száma olasz. A vlach, magyar oláh 'román' tehát sem Anonymusnál, sem másnál nem származhatott a blak-bóU mert a szó hosszú történetében egyetlen b- vagy ß- szókezdő 59