Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

Köszöntjük az olvasót! Köszöntöm az olvasót és kívánok neki annyi örömet és tanulságot ebben a kitűnő könyvben, amennyit magam éreztem a szöveg olvastakor. Megkísérlem okát adni ennek az őszinte örömnek. Amikor a könyv szövegét elolvastam, azt telefonáltam a szerzőnek: Kedves Barátom, őszintén mondom, hogy életemben ilyen együttérző örömmel még nem olvastam tudományos szöveget. Nos, hát mi ennek az oka? Kezdjük a legegyszerűbbel, a nyelvvel! Közérthető, tiszta magyar nyelven ír, ahol csak lehetett, kerülte a "szakzsargont", így szövegét bárki, aki figyelemmel olvassa, megértheti. Ám a közérthetőség nem tette unalmassá az írást, mert párosult természetes észjárásunkkal. Talán kissé a kérdés-felelet kátéira emlékeztet. Világosan felvetett kérdések, jól megfogalmazott kételyek, jól átgondolt feleleteken keresztül lüktet a magyar értekező próza nemes hagyománya. Megfogalmaz egy tételt, de azon nyomban hozzáteszi a kétkedést is. Feleleteiben teret hagy annak az alapelvnek, hogy "a múlt nem azonos azzal, ami megmaradt belőle". Ezzel a magatartással mintegy munkatársává avatja az olvasót. Nos, ennyi a nyelvről, most pedig vessünk számot tudományos alapmagatartásával. Szinte alapigéjévé lehetne a régi biblikus bölcsesség: "mindeneket megpróbáljatok, s a mi jó, azt megtartsátok!". Nem esik az unalomig ismételt "igazságok" bűvöletébe. Ez pedig nagy elszánást és tisztánlátást követel. Ugyanis a századunk első felében egy kiváló magyar kutatógárda elemezte forrásainkat, és megalkotott egy magyar őstörténetet, amelyben nagyjából minden adat egybevág és magyarázatuk bizonyítottnak tűnik. Tekintélyük mindmáig szilárd, ám egyre gyülekeznek más magyarázati lehetőségek is! Makkay János előítéletek nélkül nézi e forrásokat, amelyek nem mindenben egyeznek nemes elődeivel. Ez a kutatói szabadság lenyűgöző! 5