Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

Összefoglalóan megállapítható: a dunántúli és az alföldi avarságonogurság nyom nélküli eltűnésére, lemészárlására, néhány évtized alatti nyelvi asszimilálására, lakatlan pusztáira egyetlen perdöntő adat sincs, csak történeti interpretációk néha nem pontos és nem forráshű magyarázatai. Györffy György pl. azt olvassa Dzsajháni-nál, hogy "10 napi üres járóföld terül el a nándorok és a marótok (morvák) között". Feltételezhető volt, hogy Györffy, Dzsajháni szövegének magyar sajtó alá rendezője (MEH 1958 , 1975 ) csak elvétette a szöveget. Kiderült azonban, hogy nem, hiszen 1993. dec. 20-i, a honfoglalásról adott TV-nyilatkozatában, majd legutóbbi írásában megismételte, hogy Dzsajháni szerint "a morvák és a bolgárok között nagy üres terület volt", illetve ".. .egy perzsa geográfus azt mondja, hogy a hegyeken túl, ami a Kárpát-medencét jelenti, tíznapi üres járóföldre lakik a maravat, azaz a marót nép Ez a morváknak a régi magyar neve, vezetőjük Szvatopluk. Ugyanezt erősíti meg egy nyugati forrás, amelyik elmondja, hogy a morváktól keletre a bolgárok nagy puszta térsége van." Nos, a magyar kiadás Dzsajháni-Ibn Ruszta-féle szövege így szól: "Közöttük [ti. a morvák] és a nándorok között tíznapi járóföldnyi út van." Üres- ről, lakatlan-ról tehát nincs szó! A bajor geográfus pedig, mint az előbb olvashattuk, éppenséggel nem lakatlanságokról, hanem óriási bolgár területek népes lakosságáról beszél (Vulgarii regio est immensa et populus multus). Hogy ezekből a félre nem érthető adatokból Györffy hogyan képes kiolvasni pontosan az ellenkezőt, az rejtély számunkra. Az ilyen hamis interpretációk alapvető szempontja az avarsággal szinte szimbiózisban élő kárpát-medencei szlávság továbbélése 895-ig és után, viszont az avarság (pontosabban minden más, nem szláv népesség) kipusztulása vagy szlávba való beolvadása. Amely beolvadás/asszimiláció furcsa módon egyébként nomádos (avaros) jellegek átvételében nyilvánult meg: a szlávok szoktak rá a lótej ivásra, a sátorban való lakásra, a keleties öltözködésre és hasonlókra. Dzsajháni-Ibn Ruszta szerint maga Szvatopluk is lótejen élt. Inkább beszélhetünk tehát szlávok elavarosodásáról, mintsem avar kori népek elszlávosodásáról. Mégis, a szélsőségesen szlavofil felfogás szerint az avar kaganátust körbe vevő szláv népgyürü a 9. században mindenfelől terjeszkedett volna a medence belseje felé (Takács Miklós remekül foglalta össze a pánszláv modellt ), hogy azután legutóbb Erdély magyar—szláv korszakáról (895—1172) és az "Árpádok magyarországi szláv koinéjáról" lehessen 54