Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

gyár képzővel képzett helynévről van szó, feltevésünk szerint a vár építése (vagy átépítése) idejéből, a 9. és 10. század fordulójáról. Az anonymusi kifejezés itt nyer értelmet: a populus ille, amelynek sokaságát Bors harcosai toborozták össze a vár építésére, Árpád népének érkezésekor már a terület lakója volt, és a vár nevének képzéséből kiindulva magyar nyelvű volt. Kizártnak tartjuk, hogy ez az ómagyar nyelvű lakosság Árpád seregeivel együtt, vagy rövid idővel előttük (akár a 860-as években) jött volna be a Kárpát-medencébe. Borsod várának építését tehát még Árpád életében a Bors harcosai által összeterelt magyar nyelvű őslakosság végezte el, és a szövegösszefüggésből világos: Anonymus szerint Bors és harcosai nem azt a nyelvet beszélték — tehát nem az ősvagy ómagyart —, mint a helyi őslakók. 2.8.2. Az Árpád népe (a 895-ös honfoglalók) által beszélt nyelvre (nyelvekre) vonatkozó közvetlen forrás tehát nincs. Amikor Konstantin 860—861 körül a Krímben találkozott Árpád népe elődeivel, azok (az ugrok) "rátámadtak, farkasmódra üvöltve, meg akarván őt ölni." A farkasüvöltés-szerű ordítás egyébként ugyancsak török ethnikai vonás, a török népek harci kiáltása, és említik már a korai avarságról is. Rásonyi leírja, hogy amikor 1099-ben vagy 1100-ban Przemyslnél Kálmán király főleg előkelőkből álló csapata vereséget szenvedett az általunk már elfeledett ősi taktikát még alkalmazó kunoktól, azok vezére, Bonjak/Bönek a csata előtti éjjel farkasüvöltéssel kért varázslat útján jósjelet a farkasoktól. A szokás valamilyen formában még Albert király 1439. évi balkáni hadjáratában is élt. Tudunk a kalandozók harci kiáltásáról, a hui-hui-ról is (turpis et diabolica [vox] hui, hui: a merseburgi csatában a kalandozók "oldalán az ocsmány és ördögi hui, hui" hallatszott). Ez az indulatszó azonban etimológiai elemzésre alkalmatlan, bár lehet, hogy a haj a vogul és osztják sámán hívószavának (kaj, huo) a megfelelője. 2.9. A népnevek elemzése 2.9.1. A saját magunkra használt 'magyar' talán a Kr. u. 5—6. században bukkant fel először (Mov-yeK Mováyepiv), illetve 870 körültői az arab-perzsa forrásokban (т.$.пуа), aminek megfelelhet egy vegyes hangrendű moger, mogyer 'magyar(ul beszélő ember)', illetve a 30