Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

Őrlés, malom: Malomárka, Örményes (őrmény=örvény vagy malomkő), Korpád. Mesterségekre, ösfoglal hozásokra utaló nevek: Vasad, Vasvári, kendertermelés (Gerebenes, Kendermező, Mocsolya, Nyüved), komló (Komlód, Komlós-Újfalu, Komlósd, Komlós), bőrfeldolgozás (Csávás, Csávos, Timár), gyapjú (Csapó, Gyapjú), Szőcstő. Katonaság: Őr, Lövér, Lövő, Strázsa, Tötör (tót+őr), erősségre: Földvár, Újvár, Óvár. Az élet más területeire vonatkozó nevek: Angyalos, Aranyág, Asszonyfalva, Bábahalom, Boldogfalva, Gonoszfalu, Holdvüág, Részege? (talán részeg), Sárkány, Szunyogd, Tolvajd (Tolvadia), Zsidóvár. Ezek egy része lehet az a helynévanyag, amely a 21.900-ra becsült magyarországi középkori település nevei közül nemcsak a döntő többséget alkotja, hanem bizonyára jól kitölti az állítólagos, több évszázadig tartó kárpát-medencei primer névtelenséget, és amelynek névanyagában a honfoglalás előtti (személyekhez és törzsekhez nem kötött, tehát terminus post quem-re nem determinált) helyneveket lehet keresni. A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a "korai magyar települések nevének túlnyomó része" nem "személy-, törzs-, nép- vagy foglalkozásnévből" ered. 2.7. Az eddigiek ismeretében talán merész úgy tartani, hogy a 895ben bejövő hét törzsből kettőnek, a Nyéknek és a Megyernek a népe eredendően magyar nyelvű volt, míg a török nevet (stb.) mutató többi törzs népe elmagyarosodott török népesség volt. Hol történt volna meg ez az elmagyarosodás? Talán a kazár birodalom kötelékeiben? Amikor az abban eltöltött kétszáz év alatt "...alakult ki a magyar nép törökös államszervezete, törzsi rendszere és ment végbe a törökös mű1 *\f\ veltségbe való beilleszkedése." Vagy azt követően, amikor a kabarok a saját török nyelvüket tanították a honfoglalók elődeinek? Kik voltak az elmagyarosítók, és mi lett a további sorsuk? Ha pedig a Nyék és Megyer törzsbeliek voltak az elmagyarosítók, akkor miért őrizték meg törzgi elkülönülésüket még 200 évig? Nem vitás, hogy a sztyeppén 375től a tatárokig egyetlen korszak sem volt, amely ne az eltörökösödésnek kedvezett volna. Az időszak első felében számolták fel a több évezredes (óriási lélekszámú) iráni jelenlétet a török ethnikumok. Lehetetlennek tartjuk, hogy ilyen helyzetben egy vezető török népesség a kazárok és onogurok kapcsolatrendszerében elvesztette volna eredeti nyelvét, és el27