Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

rovásírásokkal eredendően kapcsolatban lévő török nyelvű rendszerekből örökölték, hanem a görögből kellett kölcsönözniük. Tökéletesen hasonló a helyzet az e és az о glagolitabol származó jelével a székely rovásírásban. Ezeket valamilyen török ábécéből átvenni nem lehetett, sem örökölni, "... mert hiszen a köktörök ábéczében sem az e-re, sem az o-ra nem volt külön jel." Melich érve a két székely jel glagolitabol való átvétele ellen a már jól ismert Kniezsa-féle 895-ös érv, miszerint e két betűjel nem lehet glagolita, mivel "... nincs olyan történelmi kapcsolat, amely a székely átvételt akárcsak távolról is velünk megértetné." Ha azonban tudjuk, hogy a székelyek elődei már 896-ot megelőzően is a Kárpát-medence különböző térségeinek lakói voltak, akkor a glagolitaírást ismerő bolgároktól vagy akár nyugati, sőt dunántúli és felvidéki szlávoktól való helyi átvételekre bőségesen volt lehetőségük. (Az idézetekre vö. Botos Imre in Magyarok és Szlávok. Szeged, 1993, 387—393.) 9.5. Szláv túlsúlyt mutat a magyar nyelvnek az a jövevényszó-rétege, amely a vallási és az egyházi életre vonatkozik. Sajátos ellentmondás figyelhető itt meg: annak ellenére, hogy a Géza és István kori térítésben német, csehországi, sőt itáliai és francia papok vettek részt, a források főleg német és olasz térítő papokra utalnak, a magyar keresztény terminológiában németből átvett elem alig van, annál több a szláv, főleg délszláv eredetű. Az erre vonatkozó szókészletben néhány finnugor eredetű alapszó, ill. régi lexikális elem továbbélése (imád, old, ég, menny) mellett egy-két görög (érsek), latin (purgatórium, prédikál, templom, litánia), héber (sátán, ámen), olasz (pünkösd), német (püspök) mellett zömmel szlávból való (esetenként ott is a latinból-görögből kölcsönzött) átvételek vannak: angyal, apáca, apát, babona, barát, bérmál, csoda, diák, dusnok, hála, karácsony, kehely, kereszt, keresztel, keresztény, kuruzsol, malaszt, olaj, pap, péntek, pitvar, pokol, püspök, szent, szentel, szerda, tömjén, vecsemye, zarándok, zsolozsma, zsoltár, vagy szláv mintára képzett tükörszavak (üdvözül, húsvét), illetve török eredetű kölcsönzések vannak (ördög, harang, gyónás, bűn, kísértés, gyász, koporsó, gyertya, búcsú; ezek persze feltűnő módon nem sajátosan csak a keresztény vallással kapcsolatos sajátságok és dolgok). Szegfű László szerint ezek a kereszténységre vonatkozó szavaink zömmel az avaroszlávok nyelvéből kerültek át a magyarba. Az lehet, hogy volt egyszer egy avaroszláv társadalom (bár nem hisszük), de avaroszláv nyelv soha nem létezett (a soha meg nem valósult Sprachbund egyetlen 157