Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

finnugor nyelvterületen belül az adott időben. Azt ugyanis kizártnak tartjuk, hogy a kelet-európai — uráli erdős térség környezeti feltételeihez ezer évek során alkalmazkodott ősmagyar elődök saját belső fejlődésük okán és során kezdtek volna dél felé is mozogni vagy terjedni, arra a sztyeppre, ahol az újkőkor óta mindig tőlük idegen, indoiráni nyelvű népek nagy létszámú és már a Kr. e. 6—5. század óta lovas hadsereggel rendelkező harcias népei éltek. A finnugor népek történetében egyetlen példát sem találtunk arra, hogy csoportjaik "önszántukból" délre terjedtek volna. Sőt, az uráli népek északra szorítása a jellemző évezredek óta. Nem tudjuk tehát, hogy Kr. e. 1000 körül még az őshazában(?) miért tértek volna át elődeink a vándorló-legeltető nomád állattartásra, , "ami egyben későbbi hosszú vándorútjuk gazdasági oka is volt". Az a tény, hogy a magyar megmaradt finnugor nyelvnek egy legalább 1500—2000 km-nyi vándorlás után is, két dolgot biztossá tesz. Az egyik: az ősi protougor vagy egy protopermi — protomagyar közösségből való kiszakadás erőszakos külső hatás következménye volt, "elsodrás". A másik: az, hogy a magyar nyelv a hosszú és sokáig tartó vándorút után is a fennmaradt, azt sugallja, hogy az eltávolodás időtartamát tanácsos a lehető legrövidebbnek venni. Egyetlen egyenletünk van tehát, három ismeretlennel: hol éltek az elődök az elsodrások idején, mikor történtek az elsodrások, és kik voltak az elsodró népek? 8.2. A Ao/-nak és a mikor-пак külön-külön nincs értelme. A mindenkori terület meghatározása főleg attól függ, hová helyezzük a finnugor nyelvű népek őstörténeti nyelvjárás-láncolatát (az ún. dialektus-kontinuumát) az adott időben. Ez az ún. kései őshaza-terület (amely állandó változásban akár évezredekig fennálló állapot lehetett) mindmáig éles vita tárgya. Az egyik álláspont szerint nagyjából a mai kelet-európai erdős térség déli peremeitől északra volt, a Baltikum és az Urál közötti egész területen, míg tőle délre mindenütt és ősidők óta indoeurópai népek éltek, délen a sztyeppén irániak, délnyugatra ősszlávok. A másik felfogás a kései finnugor őshazát az Urál két oldalára helyezi, és a dialektikus lánc legkeletibb tagját, a proto-ugor törzset (tehát az ősmagyarok elődeit) inkább az Uraitól keletre (vagy pedig az Urál és a Káma között egykor élt proto-ugorok, elődeik, illetve a már elvált ősmagyarok vándoroltak volna át oda). Sok érv szól viszont a ma már hagyományos Káma vidéki vagy Urál—Káma menti proto-ugor, 145