Bagi Gábor: A Jászkun Kerület és a reformországgyűlések – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 47. (1991)

Bevezető Az úgynevezett "szabad kerületek" - a Jászkun és a Hajdú Kerület - a késői feudalizmus kori Magyar Királyság olyan, egyedi történeti fejlődés révén létrejött, atipikus igazgatási-önkormányzati egységei voltak, amelyeknek társadalmi és jogi viszonyai alapvetően eltértek az általános és tipikus fejlődési vonalat képviselő nemesi vármegyéktől, illetve a városoktól. Az előbbiektől döntően különböztek abban, hogy területükön a feudális társadalomnak sem a klasszikus földesúri és jobbágyi osztálya nem alakult ki, sem pedig az említett osztálykategóriák közötti viszonyrendszerben létező, s azt meghatározó erős személyi függés. Mindezen sajátosságok alapján beszél a magyar történettudomány a Jászkunság és a Hajdúság esetében "szabadparaszti fejlődésről", noha ennek lényege mind a mai napig nem tekinthető teljesen feltártnak. Különösen érezhető ez a hiányosság a Jászkun Kerület esetében, melynek 1745-1876 közötti önálló törvényhatósági létével kapcsolatban - Bánkiné Molnár Erzsébet néhány igazgatástörténeti tanulmányától eltekintve - máig sem született átfogó igényű történeti publikáció. Magam 1986-tól kezdtem el a Jászkun Kerület reformkori történetével foglalkozni. A korszak általános történetének rekonstruálása mellett főként az a probléma izgatott, hogy a sokak által irigyelt helyzetű "szabad" jászkunok, azaz egy alapvetően paraszti társadalom hogyan viszonyult az országos reformmozgalomhoz, illetve a polgári átalakulás legfőbb kérdéseihez. E tanulmány inkább csak a korszak főbb jellemzőire kísérelhet meg választ adni, adatai, megállapításai a későbbi kutatások során még minden bizonnyal számtalan pontosításra, módosításra adnak lehetőséget, s nem utolsó sorban a sokszor csak pár sorban történő összefogott résztémák további részletesebb, átfogóbb kimunkálására. Reméljük azonban, hogy épp ezáltal beláthatóbb közelségbe hozza a legfőbb célt: a Jászkunság XVIfí-XDC századi történetének a lehető legszélesebb aspektusú feldolgozását. E munka megírása során nyújtott tanácsokért külön köszönet illeti dr. Bánkiné Molnár Erzsébetet, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár Kiskunfélegyházi Részlege igazgatóját, valamint dr. Szabó László kandidátust, a Szolnoki Damjanich János Múzeum tudományos főmunkatársát. Ugyancsak köszönettel tartozom dr. Botka Jánosnak, a Szolnok Megyei Levéltár igazgatójának, aki a látogatási időn túl is szinte mindenkori kutatási lehetőséget biztosított számomra, valamint dr. Cseh Géza, Czégény Istvánné, Papp Izabella és Szikszai Mihály levéltárosoknak, akik a források feltárása során nyújtottak nem kevés segítséget. Szolnok, 1990. május 30. 5