Bagi Gábor: A Jászkun Kerület és a reformországgyűlések – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 47. (1991)

Az országgyűlés első hetei után a kerületi közgyűlést különösen az töltötte el aggodalommal, hogy a Kerületek diétái szavazati jogá­nak kérdését a káptalanokéval kapcsolták egybe. Ugyanakkor Szlu­ha a jászkun koordinációval kapcsolatban korábbi taktikáját folytat­ta, s a törvényhatóság tájékoztatását is rendre elhanyagolta. Már a december 64 közgyűlésen aggódva fogadták a főkapitány újabb manővereit: "Rosszallással említtetett ... hogy ámbár a követi utasítás első pontjában van, miszerint követurak a kerületek belrendezését hala­dék nélkül sürgessék, mégis semmit sem írnak arról, tettek-e valamit vagy sem? holott a küldők megvárják, hogy necsak a hírlapokból, hanem követeiktől tudhassák meg az országgyűlési dolgokat és utasításuk mikénti teljesítését". ' Az országgyűlési vitákban a jászkun követek nem játszottak szá­mottevő szerepet, s kerületi naplók hiányában állásfoglalásaikat is nehéz rekonstruálni. 1847. december 11-én Sziuha ismét fellépett a zsidók honosítása ellen/ J majd az 1848. február 5-i kerületi ülésen az adminisztrátori rendszer sérelmei tárgyában a január 30-i uralko­dói leirat tudomásul vételére voksolt, míg a komolyabb bírálattól elzárkózott. Hasonló állásponton voltak a kerületi követek a kér­dést újra felvető február 12-i ülésen is. Ugyanakkor két nappal ké­sőbb (14-én) Kenéz - a jászkun problémákat is figyelembe véve - a nemesek és polgárok közötti különbségek maradéktalan lebontása és a teljes egyenlőség megteremtése mellett állt ki. ( ^ 1848 márciusáig Szluháék taktikázása a kerületi reformok ügyében megfelelőnek és elegendőnek tűnt. A fellángoló európai, illetve a Habsburg Birodalmat közelről érintő bécsi és pesti forradalmak győzelme azonban a kormányhatalmat arra kényszerítette, hogy teret adjon a radikális elképzeléseknek. Mindez komolyan hatott a jászkun Kerület viszonyaira is, ám ez az időszak már nem tartozik vizsgálódásunk körébe. Jegyzetek 1. SZML Jk. Ker. kgy. jkv. 1845. ápr. 28.1031. szám. 2. Uo. Jk. Ker. kgy. ir. 1845. 2 fasc. 2646. szám. 3. Uo. 1845. 4. fasc. 804. szám, 4. Uo. 1846.4. fasc. 531. és 1009. szám. 189

Next

/
Oldalképek
Tartalom