Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A paraszti olvasás és a folklór

ezek is imakönyvvel, nyomtatvánnyal a kézben hangzottak el, s mindig újabbakkal gyarapodtak, gyakran a helyi szerzők ponyvanyomtatványaival. A paraszti világban a társadalom közösségi jellege miatt a személyes jellegű levéltitok is ismeretlen fogalom volt. „Nem teszi ki az ablakba": mivel a távolról kapott levél büszkeség volt, másoknak is szólt, s mutogatták, az ablakba tették, hogy bárki olvashassa, hacsak nem kompromittáló részeket tartalmazott.

30 Az ablakba kitett levél, a szomszédságban, más faluvégen körbehordott és mindenkinek hangosan felolvasott pár sor egyenesen általános volt. A frontról érkező, nagy úton lévő, távol katonáskodó fiak levelei közügyek voltak. Már a postástól tudták, hogy ki kapott levelet, s odasereglettek vagy éppen a postás is megvárta a jó hírt és maga járt vele tovább. Ezért is vész minden ilyen levél általános formulákba s nélkülözi az egyedi vonásokat. Leszögezhetjük: a parasztság körében még a XX. században is él a fennhangon való olvasás. Ezt az olvasás technikája, a tanulás módja, az olvasni jól tudók viszonylag kevés száma, és a paraszti világ közösségi jellege nemcsak lehetővé tette, de ki is kényszerítette. A hangos olvasásból következett, hogy a felolvasott szöveg azonnal mások kincse is lett. Az olvasásnak közösségi alkalmai teremtődtek s vagy szűkebb családi körben vagy tágabb rokoni-baráti-szomszédi közösségben hangzottak el a jól, szépen olvasók által intonált szövegek. Kisebb szatmári falvakban télidőn, ahol öregebb emberek jöttek össze tengerit morzsolni, tollat fosztani, almát aszaláshoz feldarabolni, beszélgetni, gyakran került elő a régi kalendárium, filléres regény, folytatásokban megjelenő űjságmellékletek sora, s ezt mindig hangosan olvasta valaki, a többiek pedig hallgatták, közbeszólásokkal kísérték, leállították a, történetet és megbeszélték. A Nagykunságban Fazekas Mihály mesélte el a gyermekkori felolvasások történetét, amely — hogy takarékoskodjanak a petróleummal — már délután elkezdődött. Az iskolás gyermekek több kötetes könyveket olvastak fel a családnak, a tanyázni jövőknek, mert nekik még jó szemük és csengő hangjuk volt. A házaknál összegyűlt bibliaolvasók — most a szektákat ne is említsük — a szentírás egy-egy részletét előolvasták, értelmezték, magyarázták. Tudjuk, mert az alispáni jelentésekben gyakran felmérésszerűen szerepeltek, hogy a községekben lévő szocialista jellegű sajtó (Népszava, Szabad Szó, brosúrák) száma igen kevés volt. Néhány ember járatta, s ezeket nyilvántartották. Ám az újságok nemcsak kézről-kézre mentek, hanem a házaknál összejőve hangosan fel is olvasták, megbeszélték a híreket. A hatóság ezért nem a sajtóterme •177