Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A paraszti munkaeszközök esztétikája

tiszazugi kaszát furcsállja, a Vas megyeit alaktalannak, rossznak tartja, s bizonyára így van ez fordítva is: ki-ki a maga mozgásához, megszokott ritmusához méri a formát, s úgy ítéli meg. A szerszám mindenütt jó, csak más mozgás, technika tartozik hozzá. Ha nem ahhoz igazodik, rossznak minősül, mert nem helyes a tükrözés. A munkafolyamat és szerszám összhangja megbomlik. Tehát nemcsak a jó és a szép tartozik szorosan össze a munkaeszközök és munkafolyamatok esetében, hanem az ismeretelmélet sarkkövét jelentő igaz is szerves része az egységnek. A munkaeszköz szépségét és jóságát a helyes (igaz) munkatechnika tükrözheti csupán. Szép és jó alkotás csak rendezett körülmények között, kapkodás nélkül, öntörvények szerint mehet csak végbe. Vagy ki ne látott volna szépen felsepert parasztudvart, rendberakott szerszámokkal, kézhez igazított renddel; műhelyt falon függő szerszámokkal, sorjádzó cigányfúrókkal, kalapácsokkal, fogókkal; háziasszonyt, amint befőzéshez előkészíti kezeügyébe a tiszta befőttes üvegeket, kéznyújtásnyira a szűrőkanalat, ollót, celofánt. Csak rend szülhet rendet, csak a tisztaság értéket. Ez is a munka esztétikájának szerves része. A megszülető produktumban ez is benne van. És ezek az értékek azok, amelyek a régi munkaeszközöket alkalmassá teszik arra, hogy ma lakásdíszként helyezhessük el s csodálatosnak lássuk. A hosszú nemzedékek során kialakult tökéletes forma, az emberi lépték, a belőle áradó tisztaság sugárzik ránk. Mivel együtt jelentkezik benne a jó, a szép és igaz, még akkor is kiemelkedő tárgynak látjuk, ha nem valóságos közegébe, a munkafolyamatba illesztjük bele, hanem más tárgyak adják hátterét. Ez benne megragadó vagy megragadható. Az eredeti közeg hiányát azért mégis érezzük. Elégszer láttunk már ilyen lakást, s hallottuk gazdáját, amint leemelve a falról az egyszerű mángorlót, mintegy belső kényszer hatására elmondja: A dédöreganyám még ezzel vasalt. így tartotta. Érzi, hogy a tárgyat megcsonkította, az talán más számára nem fejezi ki azt, amit neki jelent. Kézbe kell venni, magyarázattal kiegészíteni, kissé pótolva vele a valóságos tükröző közeget, a munkát, a hozzátartozó mozdulatokat. A tárgy így nyeri csak vissza így közelíti meg igazi önmagát, komplex értékét. De lépjünk eggyel tovább. Vegyük szemügyre azokat a munkaeszközöket, sőt használati tárgyakat, amelyek nem csupán célszerűek, hanem díszítettek is; amelyek szembeötlően hordoznak - s immár a munkafolyamattól függetlenül — esztétikai értéket, szépséget; amelyeket népművészeti könyvekben is szemlélhetünk; amelyeknek önálló jelentésű, olykor 280