Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Az Alföld népi kultúráját alakító újkori tendenciák

gét. Néhány kisebb település csak színezte, de nem változtatta meg a terület egységét. A XVIII. század első harmadától kezdve szabadon bonthatták ki ezek a települések társadalmi és gazdasági lehetőségeiben rejlő erejüket, s egymáshoz közelálló jellegű, magántulajdonra épülő gazdálkodási rendszert honosítottak meg. Az egyes üzemegységek alapja a családi vagyon volt, s a parasztüzem pedig magára a családra, annak munkaerejére épült. A családi gazdaságok önállóak voltak, a táj, a hely adottságaihoz kitűnően tudtak igazodni, így közös vonásaik mellett még egy településen belül is gazdag változatai alakultak ki, sajátos termelési profillal, szerkezettel. A XIX. század utolsó harmadáig azonban ezek az önálló egységek mégis igen erős irányítás alatt állottak: a városi magistrátus - amely egyben gazdasági irányító testület szerepét is betöltötte - szabályozta a munkaritmust, a földek használatát, sőt a gazdálkodás menetét is. Mindez azt eredményezte, hogy az egyéni arculat mellett egy-egy településen belül jelentősek legyenek az ebből fakadó közös vonások. Nemcsak a természetszerűen meglévő, azonos jogállapotból, birtoklási rendszerből, társadalmi berendezkedésből eleve adott vonások, hanem a magisztrátus által szabályozott gazdálkodási módozatok is. E családi birtoklásra és munkaszervezetre épülő paraszti gazdaságok egyik alapvető feladata volt történetileg az, hogy a török időkben pusztává lett vidéket a maguk sajátos és erre alkalmas rendszerével újra birtokba vegyék, benépesítsék, kultúrtájjá tegyék, hasznot hozó gazdasági területté alakítsák. Kitűnően tudtak alkalmazkodni a táji adottságokhoz, a mindenkori, erősen változó lehetőségekhez, konjunktúrákhoz. Figyelemre méltó, hogy ebben a tekintetben a Jászságból származók, a Szeged környékéről felhúzódók, a nagykőrösiek vagy a szabadszállásiak mennyire azonos rendszerű, a viszonyokhoz igazodó gazdaságot szervezhettek meg, s mennyire azonos szisztéma szerint működtek. Mégis különbség van azonban a részletekben és megvalósításban. Azok a települések, amelyek a török időkben is folyamatosan lakottak voltak, illetve a XVIII. század első felében települtek újra, a táj adta lehetőségeket jobban kihasználják, nagyobb termelési tapasztalattal rendelkeznek, mint a XIX. század második felében a Jászságból érkezők. Ez a tájhoz való alkalmazkodás azonban a kapitalisztikus viszonyok között már nem feltétlenül jelent előnyt, sőt inkább konzervativizmusnak minősül. Az alap mindkét részen a tanyás, családi gazdálkodás. Csak amíg pl. a szabadszállásiak, kecskemétiek, kiskunhalasiak a tanya mellett hatalmas legelőket tartanak, s ezen magán legeltetést foly27