Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)
Erdei Ferenc társadalomszemlélete
kifejtése Erdei Ferencnél. Az 1848 előtti rendi társadalmat e közgazdasági nézőpontból így értékeli: „A mi rendi társadalmunk nem volt kiképzett és tagozott munkaszervezet, mint a megelőző korszakok nyugati rendi társadalma. Tehát nem olyan általános munkaszervezet volt, mint a megelőző korszakok nyugati rendi társadalma. Tehát nem olyan munkaszervezet volt, amelyben egy magas tekintélyű űri rend vezetése alatt polgárság, hivatalnok réteg és a parasztság szakszerű munkája folyt e különböző munkáknak megfelelő és folyamatosan kiképzett társadalmi formák, módszerek között. A mi rendiségünk egyszerűen uralmi rendszer volt. Felül az uralkodó nemesség, egyúttal ténylegesen társadalomvezető és adminisztráló hivatalnokréteg is, a másik oldalon pedig kihasznált és leszorított dolgozó parasztság." (Erdei F., 1943. 16.). Ez a társadalmi szerkezet lényegében megmaradt egészen a második világháborúig, s csupán annyi változás figyelhető meg, véli Erdei, hogy a középosztály, azaz a polgárság egy része, s a munkásság alakult ki, mint valóban szakképzett, a modern munkaszervezetben is helytálló, termelő funkciót betöltő réteg. Az előbbi azonban még sovány, kis erőt képvisel, az utóbbi tapasztalatlan, s állandóan híguló, feltöltődő, bár erőt képviselő osztály, s a jövő átalakulásának záloga. Az új osztályok azonban a régi társadalmi uralmi rendszerbe illeszkednek be, ahol csak részben történt változás, a hatalom kompromisszumok eredményeként megmaradt jogi, adminisztratív jellegűnek ugyanazoknak a kezében. A parasztság, mint egy külön világ, zárt rend változatlan állapotban van, s éli a maga életét, amely idejétmúlt. Az egész társadalom alkalmatlan ebben a formában korszerű termelésre, munkaszervezetként alig-alig funkcionál, s a termelés alacsony szintje, s az uralmi rendszerből fakadó szociális elosztás miatt a társadalmi bajok egyre sokasodnak. Ez a társadalom ha mutat is változást, az nem lényegi, s mi több nem belső fejlődés eredménye, hanem „sokkal inkább külső hatásé". Mutatja ezt a korai magyar kapitalizmus kora, majd a forradalmak után bekövetkező restauráció, s Tisza István és Bethlen István rendszerének lényegi azonossága, ál-liberalizmúsa. A száz esztendő alatt végbemenő belső változásokban Erdei mindig felismeri az azonosságot, egy-egy változásnak deklarált belső átrendeződés egykor már megvolt előképét: Tisza—Bethlen, Horthy—Gombos, vagy korábban: a rendi társadalom-kiegyezés kora. Magyarán a termelőtevékenységet korszerűen megszervezni nem tudó magyar társadalom önmaga megújítására képtelen, csupán külső hatásokra reagál régi beidegzései szerint, s uralmát jogilag fenntartva egy idejétmúlt kisebbség általános elnyomorodás felé, 219