Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A paraszti olvasás és a folklór

ünnepe megannyi hagyományozódási alkalom volt, s az újat a nép a hagyományok beidegzett módszerei szerint vehette át, megkerülve az írniolvasni tudást. Az év sok jeles ünnepe ekkor nem teher, a társadalmat visszafogó pihenőnap, hanem az új európai műveltség átvételét biztosító alkalom. A folklorisztikus kultúrájú magyar vezető rétegeknél is ezzel a módszerrel érték el az első eredményeket, de náluk egy idő után megjelenik az oktatás-tanulás, mint a kultúra átörökítésének eddig ismeretlen módja, s ez megindítja az uralkodó osztályok és a nép kultúrájának szakadási folyamatát. Pontosabban előrevetíti egy majdani szakadás lehetőségének képét. A XV. században a királyi udvar mellett már jelentős az olyan főúri udvarok száma, ahol nemcsak az egyházi, de a világi kultúra is egyre inkább ilyen úton terjed, s mint ilyen, kapcsolatban áll a nyugati arisztokrácia udvari kultúrájával. A kiépülő kolostori, káptalani iskolák rendszere, ha nem is tömegeket, de jelentős számú literátust biztosított. Ám a reneszánsz udvari írók feljegyezték, hogy még a király környezetében is póri módra mulatnak, énekelnek a főurak. A magyar apródok Mátyás esküvőjén magyar táncot jártak, miközben az udvar népe divatos körtánccal is szórakozott. A magyar irodalmi nyelv mélyen a népnyelvben gyökerezett, s soha nem vált úgy el, mint a francia, német vagy olasz irodalmi és tájnyelv. Megőrizte mai napig eleven kapcsolatát a népnyelvvel, a reneszánsz korban pedig éppenséggel a tájnyelvek uralma a jellemző. Az udvari, a főúri és a népi kultúra között a kapcsolat a későbbi századokban is megvolt. Balassi Bálint Bécsben magyar táncával aratott sikert az udvarban, de még a XVIII. század végi pozsonyi országgyűléseken is a magyar verbunkosok, a cigány és magyar bandák mulattatták a főurakat. Élő példa a verbunkos zene kialakulása arra, mint forrhatnak bizonyos nyugati elemek s a magyaros népi és udvari stílus harmonikus egységbe.

7 Az idegeneknek feltűnő azonosság a honi magasabb rétegek és a nép kultúrája között bizonyos magyarázatot igényel. Bizonyos területeken számukra sem lehetett szokatlan a rokonság, hiszen náluk is megvolt a szorosabb kapcsolat, s szervesen nőtt ki a népi kultúrából a magas művészeUElegendő itt csupán arra utalnunk, hogy az európai zenekultúra mennyire a népiben gyökerezik, mily mértékben átmentek a különböző népi táncritmusok nemcsak a világi, udvari zenébe, de a о szakrálisba is. Ami számukra szokatlan volt, az nem a különböző társadalmi rétegek közötti hasonlóság, hanem a mindkét rétegnél meglévő, európai szem-fül számára idegen jelleg. Ez arról tanúskodik, hogy a XV— 170