Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Györffy István és a magyar néprajztudomány nagykorúsodása

kezel a tőzegvetéstől a viseletig, a cifraszűrtől a települési és gazdálkodási rendszerig, mutatja, hogy mindig a teljességet tartotta szem előtt. S mutatja legfőképp, hogy a „Néphagyomány és a nemzeti művelődés" című munkájában az egész népi kultúrát átfogóan tudta szemlélni, s ha kellett, a nemzet érdekében egységbe tudta fogni gyakorlati céllal is. Más kortársai, akik zseniális tudósok voltak, a tudomány egzakt módszereivel dolgoztak, hittek munkájukban, tőle eltérően csak témát, kutatandó feladatot láttak, s nem a kultúra egészét, teljességét. Iskolázottságuk, tájékozottságuk, külföldi eredményekre való figyelésük eljuttatta őket oda, hogy egy-egy kérdéskört sokoldalú összefüggésben tudtak szemlélni, kutatni. Akár Bátky Zsigmond nagyszabású házkutatásait, akár Viski Karoly kultúrtörténeti alapozottságú székely kapu vizsgálatait szemléljük, érezzük a sokoldalúság tudományos igényét, a komplexitásra való törekvést. Györffy István azonban nem a komplexitást, hanem a teljességet érzékelte, s ezért válhatott kora legnagyobb hatású néprajzosává, a néprajztudomány feladatainak kijelölőjévé. Módszere nem a mai értelemben vett „modellkészítés", egy minta keresése vagy az ettől való eltérés rögzítése. Számára a szülőföld a népi kultúra és a néprajz sajátos feladatának és teljességigényének felismerését 13