Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A Tiszazug történeti és néprajzi kérdéseiről (Szabó István–Szabó László)

parasztság viszonyaira gondolunk, hiszen a szőlőbeli vagy faluszéli szegénység ilyen jellemzőit már korábban említettük. Szolnok megye népművészetét és népi kultúráját vizsgálva, a Tiszazug jól elkülöníthető egységet alkot, s ugyanakkor hasonló jellegű stílusok, tendenciák figyelhetők meg a Tisza jobb partjának településein is (Ókécske, Alpár, Tiszaújfalu, illetve kisebb mértékben Vezseny, Tiszavárkony). A népi építkezés a XIX. században már rangosabb lakóházakat teremtett. A rang egyik jele volt az oszlopos-tornácos lakóház, amely kisnemesi mintát követett. A Tiszazugban, s az említett településeken a XX. század első két évtizedében is elvétve találunk oszlopos-tornácos házakat. Legfeljebb nagyobb számban a kisnemesek lakta Csépán. A tornác nélküli, égre nyíló házak annak ellenére, hogy meglehetősen olcsó volt a faúsztatás miatt a deszka, itt mégsem általánosak. Úgynevezett felfalazott házvégek voltak, s a „felfalazás" itt fonott falat, betapasztott külső részt jelentett (patics). A faúsztatás miatt a zsindely is eléggé olcsó volt (a tutajosok útközben faragták ki), ám zsindelyes héjazatokka! mégis alig találkozunk. A XVÍIÍ. század első felében még paticsfalú templomokról történik híradás, s ezeket is náddal fedték. Major Bálint leírása szernt a házak a XÏX. század első felében nem meszelve, hanem helyben bányászott sárga földdel színezve szinte a tájba olvadtak. A XX. században főként Tiszasason az olcsó, a Mátrai-féle téglagyárban készült tégla (hitelben vásárolták) hozott létre vakolatlan., polgári stílusú házakat nagyobb számban, s az iparosodottabb Tiszaföldváron és Cibakházán jelennek még meg ablakaikkal és frontjukkal az utcára néző polgári házak. A tornác nélküli lakóházak — még a deszka vértelkes épületek is — többnyire díszítetlenek, az eresz alját, verébdeszkákat alig díszíti áttört vagy rátétes motívum, a vértelek összeérő deszkáit egyszerűen párhuzamosan futó lécekkel szegezték le, s nem a díszítés, hanem a megerősítés és a hézagok eltüntetése érdekében. Jellegtelenek vagy hiányoznak a másutt rangot adó házoromdíszek. Major Bálint a múlt század közepének lakáskultúráját igen szegényesnek mondja: csak megemlítjük, hogy az ülőbútorok között nemcsak a fúrott lábú alkalmatosságokat említi, hanem a szobában meglévő sárpadkát is — amelynek maradványait eresz alatt még az i960—70-es években is felfedeztük. A XIX. század közepe a magyar népművészet nagy felvirágzás! korszaka. Éppen a nem oly távöli Hódmezővásárhely és Kiskunfélegyháza, Csongrád, illetve Mezőtúr, Kunszentmárton az a központ, amelyik ontja a virágos parasztbútort (ládák, ágyak, lócák). A Tiszazug 120