Kaposvári Gyöngyi – Bagi Gábor szerk.: Jubileumi tudományos ülés a jászkunságiak bácskai kitelepülésének 200. évfordulóján: Kisújszállás, 1986. április 19–20. – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 44-45. (1989)

Gulyás Katalin: Jászkisériek a bácskai kirajzásban

mozgalmuk sikerei másokat is cselekvésre ösztönöztek. Szervezkedtek Heves és Külső-Szolnok vármegye Tisza menti községeiben, s a többi nagykun városok szegénysorsú lakóiban is érlelődött az elhatározás, hogy ők is a Délvidéken keresnek maguknak jobb megélhetést. A jászkisériek mozgalma 1785 elején egyéni kezdeményezésekből bontakozott ki. Virág Mihály azért ment Kunhegyesre, hogy megtudakolja: az eltávozók maguk közé fogadnák-e. Kérésével azonban elkésett, hiszen az előkészületek ekkor már javában folytak, s ezt a szándékát kénytelen volt feladni. Balog Mihály, Bak Péter és Ongai Nagy János is hasonló szándékkal jártak előbb Kunhegyesen, majd Karcagon, s kedvező hírekkel tértek meg Kisérre. Röviddel útjuk előtt ugyanis Válovits György zombori kamarai tiszttartó, aki a kitelepülés részletkérdéseinek megtárgyalása végett érkezett Kunhegyesre, más nagykun helységekben is megfordult, hogy az uradalom pusztáira kiköltözni szándékozókat összeírja. Karcagon bíztatták a kisérieket, mivel a tiszttartó azt ígérte, hogy „... csak ményenek az Zombori Cameralis Administratióhoz, elegendő földeket fog nékiek assignálni (előjegyezni), csak emberek legyenek." Karcag tanácsától erre nézve testimoniálist (bizonyságlevelet) kértek, melyet hazatérve a helység házánál felolvastak. Kisér lakosai közül ,,sokan magokat felíratták, és gyermekeiket, facultássaikat (javaikat) conscribáltatták (öszszeiratták)", Német Mihályt, Balog Mihályt, Guba Mihályt és Török Ferencet pedig Zomborba küldték. Valószínűleg magukkal vitték a jelentkezők névsorát is, amelyben ekkor 28 család 127 fővel szerepelt.

5 A 17 nagykunsági követtel együtt az adminisztrátor által ajánlott Pacsér pusztát nézték meg. „Annak termékeny qualitássa meg teczett", de a megtelepedés feltételeit a megbízottak súlyosnak találták, s ezért nem adtak azonnal választ. Az adminisztrátor ezért azt tanácsolta nekik, hogy igényeikkel a kamarához forduljanak. Pacséron az akkor épp ott tartózkodó „ínsellér" megírta a kérvényt számukra, és azzal a kisújszállási Oros Ferencet másodmagával Budára küldték. A küldöttség többi tagja ezt követően hazatért. Kiséren a kedvező hírek hallatán többen csatlakoztak a kivándorlókhoz; a május 24-én hitelesített s a kamarának megküldött névsor már 42 nevet tartalmazott. A jelentkezők földjeiket, házaikat, szőlőiket kezdték eladogatni, és „minden nap készülőben lévén, sem magok élelmekre búzát, sem barmaik élelmekre szénát nem takartak", mivel azt remélték, hogy „oly könnyű lészen az eő elköltözések, mint a kunhegyesieké". A tanács ezért keményen meg is intette őket, hogy folytassák a soron következő betakarítási munkákat, egymást ne csalogassák az elmenetelre, 109