Szabó István: Faragó István szolnoki szabómester műhelye – Szolnok megyei múzeumok közleményei 43. (1988)

ábrázolásaikon az országban ekkor még eléggé általános, így Szolnokon is meglevő, paraszti „gatya viseletet" tekintik különlegességnek, és ecsetükre méltónak. 1879-ben az alispáni jelentés szerint az ekkor 15.847 főnyi lakosságú városban 443 kereskedő és iparos lakott, s ugyanekkor 516 napszámost tartanak nyilván. Azaz szintén nagyon nagy a földdel nem rendelkező, ipari és mezőgazdasági munkát vállaló családok száma. A már jelentős gyáriparral rendelkező város társadalma 1910—1960 között foglalkozási megoszlását alapul véve differenciált városi társadalom. Ahol legnagyobb az iparból élő keresők száma, s igen sokan dolgoznak a kiépült vasúti csomópont miatt a közlekedésben, s már 1910-ben is jelentős a kereskedelemben foglalkoztatott keresők száma. 1920-ban őstermelőnek (parasztnak) minősült a férfi keresők közül mintegy 18%, de ez tíz év múltán minimálisra csökkent. Az ipar 36%-ot (ebben a gyáripar alkalmazottai is benne vannak) a kereskedelem 6%-ot, a közlekedés pedig 20%-oot foglalkoztat. A nők zöme ekkor a kereskedelemben és az iparban (kisipar) dolgozik. Az ekkor készült statisztikák külön megadják az őstermelők számát is, de ez alatta marad az iparban foglalkoztatottakénak. 1930-ban a város egyes részei ugyanúgy elkülönülnek egymástól, mint a XVIII—XIX. században, vagyis a Budapest—Debrecen vasútvonal, illetve a Zagyva és a fővárosba vezető műút által határolt részen (II., III., IV., V. és VI. kerületek a tíz kerületből), a belsővárosban tömörültek a kereskedők. Itt volt az üzletek zöme, az V. és II. kerületben, illetve a Zagyván túli I. kerületben laktak a közszolgálatban állók és a szabadfoglalkozásúak (a városháza és a megyeháza körüli rész), a peremkerületeket, kertes házakat pedig a parasztok, illetve vasutasok, munkások lakták úgy választva meg lakóházaikat, hogy minél közelebb legyenek munkahelyeikhez. A XX. században jelentősen módosul a kép. Elsősorban a lakosság jelentős növekedése konstatálható, az 1879-es 15.847 főről 1930-ra 38.764-re emelkedik Szolnok lakossága. Ez az ugrásszerű gyarapodás elsősorban a megyeszékhellyé válás eredménye. A megduplázódott népesség egyik fő forrása a Külső-Szolnok megyei kisnemesség, akik a megyeszékhellyé válással Szolnokon hivatalt, funkciót szereznek. Jellemzi ezt a vallási kép is. A zömében református tiszamenti falvakból Szolnokra érkező nemesség, kisbirtokosság beköltözésével az 1850-ben tízezer lakosú katolikus város 15 református vallású lakosságának száma 1930-ban már 3.499. Erősen színezik a város társadalmának képét a zömükben kereskedelemben és kisiparban elhelyezkedő zsidók is. akiknek száma ugyanebben az időben 30