Kiss Kálmán: Demokratikus, szocialista irányzatok és mozgalmak Kisújszálláson a XIX. század végétől 1944-ig – A Damjanich János Múzeum közleményei 38-39. (1975)

Jászberény, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Jászárokszállán, Jászalsószentgyörgy, Jánoshida, Jásztelek, Jászkisér, Jász­ladány, Jászfelsőszentgyörgy." /22/ A kormány, mint köztudott, 1931-32-ben általános támadást inditott a baloldali mozgalmak, különösen a KMP vezetői el­len. A statárium bevezetésének ürügyéül a Károlyi-Gömbös kor­mány, 1931. szept. 12-én végrehajtotta a hirhedt biatorbágyi provokációt, melyet "kommunista merényletnek" nyilvánítot­tak. Ez tehát lehetőséget adott a gátlástalan terrorhadjárat­ra, melynek alkalmazásával akarták elejét venni a gazdasági válság által megérlelt, nagyobb méretű forradalmi mozgalom kibontakozásának. A belügyminisztérium kezdeményezésére az egyes megyék főispánjai a besugóhálózat igénybevételével 1932-ben feltérképezték, hogy megyéjük területén mely hely­ségekben, s kik szimpatizálnak a "baloldaliakkal és kommu­n is tákkal" Jász-Nagykun-Szolnok-vármegyéből : Jászárokszállás : Tősér Imre, Solymosi Ignácné, Dékány Sán­dor, Gaál János, Szabó Sándor; Jászberény : Cseh András, Ba­dari László, Kovács István; Jászapáti : Orosz Kálmán; Jász­fényszaru r Ocskó János, Turján József, Dányi István; Kar­cag: Cs. Nagy István, Kállai Gergely; Kisújszállás : Szobosz­lai Áron, Szentpéteri Balázs, Turbacs Mihály, Bakó Kálmán ; Kunszentmárton : Molnár Mihály; Fegyvernek : Czifra Bálint; Jászszentandrás : Nagy Kálmán ; Kunmadaras : Nagy Bálint ; Jászladány : Káldi János,. Fodor Ferenc; Kunágota : Földi Já­nos; Mezőtúr : Takács Sándor, id. Gyalog János, Bányai Lajos, Herbály István, Boros Zsigmond; Szajol : Hegedűs József ; Szolnok : Sándor József, Dr. Balogh Károly, Tisza Antal, Rá­gó Antal, Tóth Ferenc, Urbán Sándor, Dikó Balázs, Fodor Má­tyás, Zsemlye Ferenc, Búzás István, Gedon József, Magyar József, Potári Sándor, Rigó Antal, Badari János, Szabó Sán­dor, Csik Sándor, Palla Jánosj Tiszaszentimre : F.Fehér János; Tiszakürt : Kerekes Gábor; Rákóczifalva : Vida János; Vezseny : Miknai András.; Turkeve : Makai János, Pozsony Sán­dor, Sólyom Imre, Fehér Imre; Tiszaföldvár : Árvái János, K.Kiss János /23/ A baloldali és kommunista érzelmű emberek nyilvántartása is azt bizonyitja, hogy Szolnok megye területén a forradalmi mozgalmak radikális irányzatot képviseltek, s a közigazgatá­si hatóság mindent megtett annak érdekében, hogy működésüket megakadályozza. Az SZDP vezetősége 1932. márciusában;elhatározta, hogy a vi— -172 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom