Kiss Kálmán: Demokratikus, szocialista irányzatok és mozgalmak Kisújszálláson a XIX. század végétől 1944-ig – A Damjanich János Múzeum közleményei 38-39. (1975)
jól ki tudták használni a legalitás lehetőségét. /83/ 1942-ben a kisújszállási forradalmi mozgalmat a pártszervezet betiltásán kivül más csapások is érik. Strasszer Gyulát és Darvas Lászlót un. SAS-os behivóval behívták katonai szolgálatra, s munkaszolgálatos alakulatba sorolták be őket. A forradalmi mozgalom két legképzettebb kommunistáját hurcolták el igy Kisújszállásról. Ők mindketten kapcsolatban voltak az illegális KMP-vel, Strasszer Gyula lakására érkeztek a vörös segély bélyegek is. Sot a KMP révén fegyverekhez, kézigránáthoz is hozzájutott, melyeket lakása pincéjének a falában rejtett el. / A Nagy Imre utca sarkán, az egykori Strasszer-ház helyén épült fel néhány éve a Városi Pártbizottság épülete. Az épitkezés során rábukkantak a Strasszer Gyula által egykor elrejtett fegyverekre./ A két kommunistát a fronton pusztították el. Darvas László 1942-ben küldött utoljára levelet, ahogy irta : " messze Oroszországból, ahol az ember élete i— gen olcsó." /84/ Strasszer Gyulát különleges büntetőtáborba vitték, s akeleti fronton aknaszedő századba osztották be. 1943-ban Sztarioszkolnál esett szovjet hadifogságba. Ekkor már súlyos vesebâja volt, A fogságban rövidesen meghalt,sírhelye ismeretlen, /85/ I942-tel is rendeztek illegális összejöveteleket az itthonmaradt kommunisták, s gyakran hallgatták a Kossuth Rádió moszkvai adásait. A terror egyre fokozódott az országban, s 1944ben 12 uj tábort hoztak létre a letartóztatottak elhelyezésére. Ezek egyikébe, Nagykanizsára internáltak 6 kisújszállási kommunistát is, akiket 1944. április 4-én tartóztattak le a városban. A kisújszállási börtönből Bakó Kálmánt, Váróczy Áront, Turbacs Mihályt* Földi Istvánt, Földi Endrét és Kovács Józsefet április 28-án éjjel a budapesti toloncházba vitték, ahol emberhez méltatlan körülmények között éltek 3 hétig. Innen a nagykanizsai gyűjtőtáborba kerültek. Augusztusban a tábort felszámolták, s a kisújszállásiak megszabadultak a táborból. Hazakerülve itthon aratási munkára vitték őket, majd a szovjet hadsereg közeledésének a hirére újra elrendelték a kommunisták összeszedését. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert sikerült elrejtőzniük. Végül is a szovjet hadsereg Kisújszállásra való bevonulása, a város felszabadítása után váltak igazán szabaddá az egykori baloldali szociáldemokraták. Több éves küzdelmes forradalmi tevékenységük legszebb állomásához érkeztek el, amikor alig 1 hónappal a város felszabadulása után, 194V novemberében a volt szociáldemokraták hoz-' ták létre Kisújszálláson a Kommunista Párt helyi szervezetét. - 2.o4 -