Kiss Kálmán: Demokratikus, szocialista irányzatok és mozgalmak Kisújszálláson a XIX. század végétől 1944-ig – A Damjanich János Múzeum közleményei 38-39. (1975)
végrehajtani, mivel a Szeder Ferenc vezette jobboldal tudomást szerezve Tisza Antalék céljáról, durva eszközökkel megakadályozták tervük végrehajtását. Szolnok megyében az ifjúság körében is befogadásra talált a radikálisabb eszme, s Szolnokon 1928-29~ben önálló KIMSZ-sejt, ill. КIMSZ-titkár ság alakult./60/ Az 1926-as parlamenti választások után a kormány általános ellentámadást intézett a munkásmozgalom ellen, elrendelte az MSZMP felszámolását, s hajszát inditott a KMP vezetői ellen. 1927-ben a Szolnok möigyei s-zervezetek tevékenysége gyakorlatilag megszűnt, ebben az évben tartóztatták le a megye' két vezető kommunista harcosát, Rágó Antalt és Tisza Antalt, A vádlottakat statáriális biróság elé állították, de végül is rendes biróság Ítélkezett felettük. " Tisza Aűtalt szolnoki kommunista sejtszervezés vádjával egy év 6 hónapi fogházra, mint főbüntetésre és 3 évi hivatalvesztésre, Rágó Antalt 1 évi fogházra Ítélték. Solymosi Ignác állami és társadalmi rend felforgatására irányuló bűntett cimén két évi fegyházbüntetést kapott. " /61/ Kisújszálláson és a megye néhány más helységében, pl. Mezőtúron és Kunszentmártonban a hatósági terror lehetetlenné tette a földmunkások szervezkedését, s igy ezekben a helységekben a 2o— as évek elején a földmunkásszervezet és az MSZDP működéséről szó sem lehetett. /62/ Ennek ellenére a bizalmi emberek révén - akiknek a felderitésére és nyilvántartására a megye főispánja szigorúan bizalmas körrendeletet adott ki — a kisújszállásiak is kapcsolatot tartottak az MSZDP-vel, majd a helyi épitomunkás szövetséget is felhasználták a szervezkedésre. A Tanácsköztársaság idején tevékenykedő kisújszállási kommunisták 1922-ben közkegyelem utján szabadultak ki a börtönből, akiket hosszú időn keresztül rendőrségi megfigyelés alatt, tartottak, A börtönből kiszabadult kommunisták közül a rendőrkapitány által legveszélyesebbnek itélt Inczédi Istvánt 1923-ban Zalaegerszegre internálták; onnan kiszabadulva nem térhetett vissza Kisújszállásra./63/ A Horthy-ellenforradalmi időszakban uj nevekkel találkozunk, akik titokban, majd amikor arra lehetőség nyílott, legális keretek között megkezdik a kisújszállási földmunkások és a szocialista eszmékkel szimpatizáló kisparasztok és értelmiségiek szervezését. A 2o-as évek elején - mint erről a főispán jelentéséből értesülhettünk - Farkas László, Simái András az MSZDP megbízásáéból fejtettek ki agitációs munkát s sőt kapcsolatuk volt az I58