Kiss Kálmán: Demokratikus, szocialista irányzatok és mozgalmak Kisújszálláson a XIX. század végétől 1944-ig – A Damjanich János Múzeum közleményei 38-39. (1975)

helyi lap egyre kevesebbet, s egyre mérsékeltebb hangon ir a miniszterelnökről, aki a már válságba jutott kormány elé 1929­ben a következő célt tűzi : " A kormánynak csak egyetlen fela­data lehet, éspedig az, hogy siettesse a revíziót !" /43/ Nem is olyan sokkal ezután Bethlen, akit a gondviselés azért kül­dött volna, hogy " a káosz után megvilágítsa fejlődésünket", az országra nehezedő súlyos'gazdasági helyzet, teljes káosz közepette kénytelen távozni. 3./ Haladó mozgalmak és szervezetek az ellenforradalom első lo esztendejében A fehérterror és az ellenforradalmi rendszerre jellemző poli­tikai reakció, a szigorú rendelkezések, a KMP törvényen kivül helyezése, több kommunistának a bebörtönzése vagy emigráció­ba kényszerítése átmenetileg visszavetette a forradalmi mun­kásmozgalmat. Jász-rNagykun-Szolnok azon megyék közé tartozott, ahol a munka­nélküliség, a nélkülözés az átlagosnál nagyobb méreteket öl­tött, amig ugyanakkor a megye szélsőségesen reakciós elemei­nek az elnyomó tevékenységével, az ellenforradalmi kormány túlbuzgó kiszolgálásával párosult. S ha ehhez azt is hozzá­vesszük, hogy Csongrád, Szolnok és Békés megyében élt az ag­rárproletáriátus legöntudatosabb rétegének, a kubikosoknak 87 %-a, akkor megérhetjük-, hogy miért válhatott Szolnok me­gye a Horthy-rendszer alatt a forradalmi parasztmozgalmak, a parasztság körében is illegálisan szervezkedő KMP egyik fon­tos centrumává. A megye közigazgatási vezetői, a rendőrség és csendőrség kez­dettől fogva éberen őrködött a megye "nyugalma" felett, s a leghat ár оzc htabban fellépett, — sokszor a kormányt is túlli­citálva — a különböző mozgalmakkal, haladó szervezetekkel szemben. A& 192o-as esztendőről a megye főispánja a követ­kezőket jelentette : " A proletár diktatúra borzalmas ural­mának korszaka és az oláh megszállás rettenetes igája alul felszabadulván, a rendkivüli idők kétségkívül különleges in­tézkedéseket kivannak." /44/ Ezek a rendkivüli intézkedések nem várattak sokáig magukra. " Szolnok megye több járásában a földmunkásokat a főszolgabírók behívatták, kérdéseket tet­tek fel és feleleteiket nyilvántartásba vették. A kérdések között szerepelt : n Kikkel érintkezik naponta és miket be­szél ?" ... "Ellensége—e a mai rendszernek ?" /45/ A megyei közigazgatási vezetők igyekeztek felderiteni az egyes váró*­- 154 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom