Kiss Kálmán: Demokratikus, szocialista irányzatok és mozgalmak Kisújszálláson a XIX. század végétől 1944-ig – A Damjanich János Múzeum közleményei 38-39. (1975)
ti, Г; ä szerző 'ню gj./ .Károlyi Mihály és hazaáruló társai idézték elő." /34/ Hamarosan kiderült, hogy a földreform törvény mellett kifejtett propaganda mennyire hamis és félrevezető..*' Hirdetmény jelent meg a kisuj szállási helyi lapban 1921,ján. 3o-án : " Jelentkezés a vitézi telkekre", melyben a következőket olvashatjuk : " Jelentkezhet, aki megfelelő kitüntetéseket ,szerzett•a háborúban, s igazolást hoz arról, hogy a népköztársaság és as. un. tanácskormány alatti magatartása megfelelő volt!" Ebből most már.a kisújszállási földnélküliek is megtudhatták, hogy hiába gyülekeztek a városháza folyosóján földet iratni. Régi álmuk teljesüléséra még sokáig kellett várniuk. Hasonló csalódás férhette, a ssomszéd város, Karcag nincstelenjeit is, akik arról értesülhettek, hogy " ... a város adoáányát, loo kat. holdnyi földet osztott, ki a t őséit ós ága kormányzó Karcag négy vitézének." /35/ A kisújszállási reakció a helyi lapot /Kisújszállás és Vidéke/ egyre inkább arra használta fel, hogy az ellenforradalmi propagandát, anacionalista szólamokat,az irredenta utasi tást terjessze« A 2o-as évek elején, - mint azt ország más területein is — Kisújszálláson is nacionalista egyesületak jönnek létre. A helyi lap számai pontosan közlik a különböző nacionalista szervezetek megalakulásának időpontjait, olvasna— tunk ezek programjáról és működéséről, Kisuj szálláson először a MOVE alakult meg, majd létrejött az Erdélyi-Székely Magyar Szövetség» Területvédő Liga és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége» Arról is olvashatunk az újság 192Q. májusi számában, hogy a város lakosságának többsége közönnyel viseltetik a nacionalista szervezetek iránt, ostorozza azokat, akik " a nemzet épitő munkája" iránt közönyt mutatnak. A kisújszállási nacionalista szervezetek kelléktárában megtalálhatók mindazok az eszközök, mellyekkel a különböző.nacionalista szervezetek az egész országban igyekeztek a szélsőséges nacionalista, soviniszta ideológiát terjeszteni. A városban létesülő ssülőott— hon ügyét pl. a következő céllal támogatják : " Fel kell karolni az intézetet, mert különben kikkel akarjuk a "Nem, nem söhaí" vészkiáltásunkát megvalósitani," /36/ A Kisújszállás és Vidéke 1922. márc. 5—iszárna a "turáni világessme" lényegét fejtegeti, s a magyarság hivatását a következőkben jelöli meg î rt a germán,szláv, latin fajok kiDékitő.ja®* Em'őpa hatalmi őre, legújabban romboló nemzetköziség felfogtSja legyen," á kisújszállási területvédő liga is meghirdeti a aaga programját, melyet a helyi lap 192o» máj.23-i számában olvashatunk : n FQ feladatunk, hogy a magyar népbe, annak mindén rétegébe - 149 ~