Hegedűs Kálmán: Tisza Cipőgyár Martfű – A Damjanich János Múzeum közleményei 36-37. (1974)
A vállalat 30 éves működése, de különösen a két évtizedes munkájának eredményei, statisztikai adatai igazolják, hogy a megtett út, amelyen a vállalat jár, megfelel társadalmunk fejlődésének, s benne a gyár az egyes emberek érdekének. Ez félreérthetetlenül kiderül az adatokból: minden területen, minden vonatkozásban mennyiségi, jónéhány összefüggésében pedig még értékesebb: minőségi változást, előbbre jutást jeleznek. A gyár külső megjelenésében igen gondozott, modern és rendezett képet nyújt, amely jellemző a vezetők és a dolgozók igényességére. Hasonló képet ad azonban belső szervezettsége is. A futószalagon történő termelés a gyártás egész során a legteljesebb összehangoltságot kívánja meg, mert egy közbeeső munkafolyamat, vagy termelőeszköz késése, illetve üzemképtelenné válása sokszor 100—200 dolgozó — vagyis egész üzemrészek — leállítását okozhatja. Ezért a technológiai osztály dolgozói, a modelltervező osztály által elkészített minta alapján műveletekre bontják a cipő gyártásának egész menetét és biztosítják a munka optimális folytatását. Amíg azonban a cipő elkészül, nagy létszámú műszaki és adminisztrációs gárda gondoskodik közvetve vagy közvetlenül a folyó gyártás előkészítéséről és lebonyolításáról, illetve a távlati termelés előkészítéséről. Az új gazdasági mechanizmus a vállalatokat nagyobb önállósággal ruházta fel a termelés és az értékesítés terén egyaránt. Ezért az üzemben a szervezeti felépítést is úgy alakították ki, hogy a nagyobb önállóság adta lehetőségeket minél hasznosabban kamatoztassák. Ennek érdekében nagymértékben megerősítették és kiszélesítették a műszaki fejlesztési tevékenységet, amely nagy vonalakban a következő folyamatokat foglalja magában: — Gyártmányfejlesztés (új modellek, új vonalak, új gyártmányok alkotása, vagy a meglévők további fejlesztése). — Gyártásfejlesztés (a technológia fejlesztése, új technológiák kikísérletezése, kutatások, korszerűbb gyártási folyamatok létrehozása, célgépesítés, a gyártóeszközök fejlesztése, tökéletesítése). — Gyárfejlesztés (nagyobb arányú rekonstrukciók, gépi- és épületberuházások, idegen profilok átvétele, a vertikális gyártás mélyítése, stb.). Jellemző a műszaki fejlesztés fontosságára és súlyára az, hogy ezzel a munkával közvetlenül a vállalat igazgató-főmérnöke foglalkozik. 92 És itt érkeztünk el a termelékenységeanelkedés utolsó, a többivel egyenrangú tényezőjéhez: a munkáshoz. Tizenkiilenc év alatt gépek cserélődtek, alakultak át, új eljárások születtek, egy világ változott meg; hogyne változott volna meg maga a munkás is. Nézzük most csupán 134