Hegedűs Kálmán: Tisza Cipőgyár Martfű – A Damjanich János Múzeum közleményei 36-37. (1974)

Az államosítással egyidejűleg a „TISZA CIPŐGYÁR N. V." nevet vette fel az üzem.

40 Az államosítás és a két munkáspárt egyesülése után nyugodtabb légkörben, eredményesebben folyt a munka. Az üzemi pártszervezet befolyásának és az üzemi bizottság által vezetett munkásságnak köszönhető, hogy felfogták a hároméves terv és a munkaverseny jelentőségét, ennek eredményeként az üzemnek szép számú élmunkása volt. Az államosítás évről évre lökésszerű fejlődést biztosított a gyárnak. A termelés fokozatosan emelkedett. A hároméves terv első évében, 1948ban az évi termelés már 477 ezer pár, 1949-ben 697 ezer pár, 1950-ben pedig 1 568 960 pár volt, mely több mint háromszorosa a hároméves terv első évének.

41 Egy 1948 nyarán készített kimutatás a vállalat egészét tekintve, hat százalékra becsülte a reálkereset emelkedését 1948-hoz képest, de ebbe nem számította bele a megnövekedett szociális juttatásokat. 1949-ben a CIKTA munkásainak évi átlagos bére 6240 Ft volt. A fogyasztói árindex emelkedését figyelembe véve úgy becsülhetjük, hogy a reálbér mintegy 10%-kal múlta felül az 1938. évit, és mindenképpen elérte a Horthy-korszakban legkedvezőbb 1939-es életszínvonalat. A szociális juttatások és egyéb jövedelmek ismeretének hiányában az 1949. évi reáljövedelmet nem tudjuk összehasonlítani a háború előttivel, erre majd 1967-ben teszünk kísérletet. Mindebből látható, hogy a hároméves terv, amelyet két év és öt hónap alatt teljesítettek, ugrásszerű emelkedést jelentett a vállalat életében. Az ország néhány év alatt kiheverte történelmének egyik legsúlyosabb csapását. A romok eltűntek, a sebzett-roncsolt épületek, hidak, vasutak, gyárak gyorsan gyógyultak. A dolgozó emberek, miközben a romokat takarították, a házakat javították, gépeiket és magukat hajtották, hogy mielőbb mindent helyreállítsanak, gyakran maguk sem vették észre: nem a régit építik fel, hanem valami egész újat. A régi földön, a régi falak között új ország született, új rendszer: a fiatal szocializmus. A történelmi múlt ezzel lezárult. Az ország történetében is, gyárunk évtizedének elbeszélésében is. A krónikás kilép a levéltárból az iratok és könyvek közül. Bemegy a gyárba, a jelenbe, bepillant a műhelyekbe, irodákba, élő emberek, számok, tervek és vágyak közé. Megkísérli leírni, hogyan él a mai nemzedék, hogyan gazdálkodik az egy évtizedes örökséggel, miként munkálkodik maga és országa jelenén, és miként formálja saját maga és gyermekei jövőjét. 111