Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

be szorult. A járulékföldekben és az ugarokon folyt a termelése r míg azok meg nem szűntek. Hogy nem csupán nagykunsági jelenséggel állunk szemben, arra JANÓ Ákos dolgozata h Ívta fel a figyelmünket, aki Kiskunhalas vonatkozásában, tesz hasonló megállapításokat. A kukorica jelentősége a múlt század második felében nő meg. Ekkor bekerül a vetésforgóba, annak lényeges alkotó részévé válik, A kukorica müvei és technikájának, történetének és irodalmának vázolását itt nem adjuk, ezt vidékünkre is kitűnően, elvégezte BALASSA Iván alapos monográfiájái167 Dan. Szűkszavú levéltári forrásaink csupán arra alkalmasak, hogy általuk végigkísérjük e növény térhódítását a karcagi földművelésben. A tanácsi jegyzőkönyvekben a kukoricára vonatkozó első adattal egészen későn, a 18. század vége felé találkozunk. Az egyik adat szerint 1787-ben az ugarföld e— gyík felét jelölik ki tengeri céljára. /IÁ. a 129, jegyzetpontot./ Másik adat pedig arról tudósít, hogy " Palótzi Istvány, Béres Istvány, Nagy András, Nagy János, Arany János az Tengeri földön a Dinnyét széltében hasogatni, sőtt a Csőszt is megverni bátorkodott." 1788ban, a hadakozások miatt, 1791-ben a szűk idő miatt, 1793-ban pedig megjelölt ok nélkül a pihenő ugart tartják szükségesnek, hogy tengeri alá kiosszák./Ld, a 13o-132. jegyzetpontokat./ 1793» év áprilisában a szokásnak megfelelően, nyilhuzás 16Q alapján kezdik osztani a földet a Hegyesboron. 1794-. nagyon szűk esztendő, arra készteti a iácosságot, hogy a kevés tengeri földjüket is őszi búzával vessék be. 1797.őszén pedig arról intézkedik a tanács, hogy a Borda rétet osszák ki tengeri alá, ugyanakkor szigorúan azt is meghagyja, hogy - 91