Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

ték a fiaikat, sőt nem egy esetben a szolgáikat is. Minden szolga és szolgatanyás bérébe ki volt kötve két hét szabad aratás, ami azt jelentette, hogy ezalatt az idő alatt akár helyben, akár más vidéken vállalhatott aratást, vagy nyomtatást. Amit keresett saját szükségletére fordíthatta. Mind társadalmilag, mind gazdaságilag jelontős volt ez a munkavándorlásr- Ezt bizonyitják az adatok is. GALGÓCZI Károly a múlt század közepén irja; " Nyomtatni egyébiránt a Mezőségről, Hajdú városokból és Nagy-Kunságból is eljárnak e vidékre /Álmosd, Bihar m./, s ha ezek nem járnának, ugy a termés sokszor nyomtatlan maradna. A takarók élelmezés mellett részre szoktak szegődni, 297 melly rendesen la—l>-ik kereszt szokott lenni." HOFFMANN Tamás csak a 19. század második felétől tartja jellemzőnek nagyobb mértékben a nyomtató vándorlást : " ... az alföldi sikvidéki területek felől terjednek és a peremvidékeken is meghonosodnak áteok a termelő—eljárások, amelyek nagyobb termelőkapacitásu gazdálkodás eredményeként jöttek létre. Közelebbről pedig ezzel látjuk megokolhatónak azokat a nyomtató vándorlásokat, amelyek pl. a már erőteljesebben lógertartó Nagykunság, Sárrét és Hajdúság felől a még jobbára ökörrel gazdálkodó Nyirség, a partiumi részek és, Bihar hegyvidéke felé mozogtak a legnagyobb tömegükben a XIX. század II. felében, hogy sokszor csak a mindennapi kenyérnek 298 valót megkeressék maguknak." Ezeket a megállapításokat időben kissé visszább lehet datálni a karcagi levéltári források alapján majdnem egy évszázaddal, sőt az adatok tanúsága szerint ,már a 18. század közepétől számolhatunk ezzel a jelenséggel. Ezek a nyomtató vándorlások rendszerint egyéni akciók voltak, s igy a fórrások - 155 -