Kaposvári Gyula: Szolnok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakában – A Damjanich János Múzeum közleményei 31-32. (1973)

és engem felkapva, karjai között hazavitt. Apám megpirongatott, anyám karjaiba zárt és örömkönynyek közt csókjaival árasztott el. Hamarosan a teritett asztalnál találtam magam, hol a beszállásolt császári vértes ezredből egy őrnagy, gr. Locatelli kapitány, egy hadnagy és a városi orvos ültek velünk az ebédhez. Aközben, hogy a levestányérokat elszedték, egy e

sy ágyúlövés dördült el. Bizonyosan Vécsey adott jelt a balpartról, hogy a hid túlsó oldalánál harckészen áll, Apám figyelmeztette a mellette' ü— lő őrnagyot, M Semmi, előőrsi szemle,"- felelte a megszólitott, A leves után szokásban volt ná lünk, hogy mindjárt a pecsenye került fel az asztalra, melyet apám jurátus tempóval, Ízlésesen maga szeletelt fel, E műtét közben már két ágyulö vés dörgése válaszolt Tószeg felől Vécseynek, Még az ablakaink is megzördültek bele, s az átellenes sörház /32/ fele épületéből, mely ideiglenes katonai kórháznak lett atalakitva, hordágyon kezdették kivinni a betegeket. Apám az ablakból mutatta ezt, " Semmi, betegszem le " - mondja gr,Locatelli. De alig ejté ki e szókat,, elsápadt, kés és villa kihullott kezéből a földre. Mindnyájan felugrottak az asztaltól, nagy lárma és szitkok közt kiálták, hogy nekik a honvédsereg csak egy früstökre való, mindjárt visszajönnek. Rémesen hangzott a riadó sikoltása és az ágyuk bömbölése reszkettette meg a levegőt, hogy még a föld is rengett belé. Én az udvari szobából néztem, hogy a gróf ugy remegett a félelemtől, hogy még a lábát sem tudta maga a kenygelbe tenni. Két közember ültette fel az ölnyi magasságú kapitányt a lóra,Még - 48 -