Kaposvári Gyula: Szolnok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakában – A Damjanich János Múzeum közleményei 31-32. (1973)

a szerencse, rögtön, felhúzták a magyar trikolort, és ez sokszor változott kora r.eggeltől a csata végéig, mig aztán triumphálva maradt a torony ormój án nemzeti lobogónk. A harc zaja elnémulva, kiállítottam előőrseimet a Vasúttól kezdve fél körben a város körül a Vasúttól délfelé a lengyel légió terjesztette ki végőreit. Egész lovas csapatom maradványa pedig az Indóház udvarára volt táborba szállva, két lovas üteg ágyúim pedig a Vasút északi oldalán előőrseim és főcsapatom között ugy, hogyha Vasút vonalat egész hosszában végig lőhesse. Éppen ezen ütegnek feláll it ás át jöttem megnézni lóháton, s alig pár perc múlva Abony felől mozdonyfüstöt vettünk észre, mely mozdony hosszú vonatot látszott maga után húzni. A tüzérséget rögtön harcállásba hozatván vártuk, hogy mi fog itt történni, A vonatkszelc észrevéve táborunkat, egyet füttyentett gépével,s visszafelé szándékozott Abony felé, hangos kiabálásaimra azonban, hogy két üteggel tüzeltetek a zonnal vonatára, ha meg nem áll, okosabbnak tárta engedelmeskedni, s miután meggyőződtem, hogy az egész convoj csupa élelmiszerekből áll csekély katona kis éret alatt, az Indóházba parancsoltam vonulni a gépészt, s rögtön átvettük a vagonokban lévő holmikat. " Érdekes adatot találunk az egykori ferencrendi plébánia anyakönyvében is 1849, március 5-é>ől, A csatában elesettek anyakönyvezését röviden az alábbi módon intézi el a lap szélére feljegyezve az egykori krónikás; " Március hó 5-én reggeli fél nyolc órakor bor zasztóan véres csata történt Szolnok alatt azon eredménnyel, hogy fegyver által tetemesen több magyarok, mint császáriak estek el. De a nagy,mint- 43 -