Kaposvári Gyula: Szolnok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakában – A Damjanich János Múzeum közleményei 31-32. (1973)

A vágtató lovak sürü porfelleget vertek, melyből, mint folytonos villámlást, csak a huszárok vagdalkozó kardját lehetett látni. Mig végre látták, no

&y így az ellenség nagyobb számú lovasságával semmire sem mennek, a mieink körbefogták őket és szüntelen körülük száguldva, befelé vagdaljak és akit kardjuk éle elért, bizonyosan a halál martaléka lett. így hát a szélsők mindig befelé szorulva, hátráltak a közép felé; egy sem akart szélső lenni, mig végre iszonyú tömegük közepén olyan szorongás támadt, hogy a lovak felágaskodva, a lo~' vasokat, s egymást agyonrugták, taposták, harapták. Végre valahogy mégis kivágták magukat és rendet len futással menekültek a mindenütt nyomukban lévő huszáraink elől, akiknek 11 gyönyörű ágyút, s 13 lőporos szekeret hagytak martalékul. Még az attak multával is lehetett látni a sikon szerteszét száguldó, néhány huszárt, űzve egypár kétségbe esve menekülő, fényes sisaku ellenséges lovast. De ezalatt mi is erősen dolgoztunk. Egyhuzamban mintegy félórányira hajtottuk a gyalogságot,, ki közül egy zászlóalj nem bátorkodott a mi csiklandozó szuronyainkkal szembefordulni, nekiment a Zagyvának; a folyamot akarta keresztülgázolni ; azonban néhány kivételével mind a habok közt lelték sirjukat. A szolnokiak már tegnap estélig hétszázat fogtak ki,, s mint halljuk sikerrel halásztak. Ágyujuk 13 volt. Ebből csak kettőt vittek maguk kai. Három 12 fontost, 1 egész lovasüteget, négy 6 fontost és 2 gyalog 6 fontost hagytak ott, mi kor elszaladtak, s a 12 fontosak mindegyikébe felséges nyolc ló volt befogva, a lovas-ágyukba 6—6 ló; lőporos szekeret egyet sem vittek el, tizenhármat foglaltunk el ; császári társzekeret mindenféle ruhával és fegyverrel hatot. Azonfelül - 24- -