Cseppentő Miklós: Tiszaroff története – A Damjanich János Múzeum közleményei 28-30. (1971)

mitott.A szegény embernek a rét volt a teritett asztala. Mint pákász, halász, csikasz, madarász, darvász, méhész, nádvágó a rét adta javaiból éldegélt. A gazdaember vagyona sem szántóföldben, hanem nagyszámú jószágállományban volt. Az árvizjárta kövér legelőkön és a mocsári szárazulatokon virágzott a nomád és félnomád állattenyésztés. A faluhoz közelebb eső legelőkön legeltették az esténként hazatérő csordát, csürhét, valamint a íejos juhokat is. A távolabbi határrészeken a künn telelő rideg gulyát, kondát, juhnyájat és a késő ősszel szétvert ménest járatták. A vagyont jelentő állatállományt a pásztorok őrizték, akik megbecsült, ősi soron szabad emberek voltak és valósággal külön társadalmi osztályt alkottak." /22/ 3ár a fenti idézetek elsősorban a Kunságra jellemzőek, de feltehetően a magasabb fekvésű Roffon is már a honfoglaló magyaroknál jelentős szerepet töltött be a földmüvelés, mégis a főfoglalkozás a pásztorkodás lehetett, és csak lassan, fokozatosan tértek át a földmüvelésre. Hosszú idő kellett ahhoz, amig az itteni lakosság megszeliditette, meghódította a lápot. Közben megtörtént a társadalom rétegződése is. A dolgozó nép, amely I. István uj államrendjének terheit hordozta, szolgákból és az uralkodó osztály birtokain élő, terményadót fizető, szabad jobbágyokból állott. A roffiak is " sza_ bad menetelü % szabad jobbágyoknak tartják magukat, akik szabad parasztokból lettek jobbágyokká. A 11. század közepén aztán földhöz kötötték és földesúri hatóság alá vonták azokat a szabad pásztorokat és parasztokat is, akik az uj rend terhei alól menekülve nyájaikkal keresztül-kasul barangoltak az országban. A királyi várbirtokhoz tartozó földeknek « 28~>