Balázs Árpád: A Lenin Tsz Tiszaföldvárott – A Damjanich János Múzeum közleményei 23-24. (1970)
után mentem dolgozni mindig oda* ahol a legjobban szorított a cipő. Egyik délután kapáltam, a másikon kaszáltam, a harmadikon fuvaroztam, vagy boronáltam, hol lóval, hol ökörrel, vagy éppen, a sertésállományt láttam el» A munkaegy ségszamitás pedig még vacsora után várt rám, mivelhogy egy személyben einök s brigádvezető és könyvelő is voltam. Nem dicsekvésként mondom, de kezdetben csak én tudtam кiszárnitani a munkaegységet. Rövidesen elsajátították valahányan és aztán csökkent az esti adminisztrációm. Igen sok volt az értekezlet, amiáltal kevesebb idő jutott a kétkezi munkára, vagyis a mindennapi kenyér biztosítására, mert abban az időben a tsz—elnökök is kapáltajk-kaszáltak ezen a vidéken Ï Nem beszélve arról, hogy a faXu DSFOSZ—elnöke, illetve titkára is én voltam. Az elnöki teendők ellátására, hogy milyen munkaegység irható jóvá, nem volt javaslat a munkaegység-könyvben, igy nem is irtunk jóvá semm&t I A járás azt mondta, hogy a zárszámadáskor majd megszavaztatják az elnök tiszteletdiját,., Gácsi kereken 11 hónapig vezette a tsz—t 9 azután az anyagilag, idegileg tönkrement, tapasztalatlan fiatalember lemondott a tisztségéről s fejőgulyás, munkacsapatvezető, az Úttörő tsz«szel. történt egyesüléskor meg .elnökhelyettes—brigádvezető , Első kaszás a brigád élén, de a szive nem birja a feszitett munkát« Eszméletét veszti«, Szabó doktor vizsgálja« Szivnagyob— : bodás — mondj a* Az orvos azt is javasolj a* hogy rögtön cseréljen pályát Gácsi Mihály. Gácsl szakérettségis kollégiumba kerezkádik. Egerbe,. Je-* lesen érettségizik, 1955. évtől pedig már a ma~ tematika—fizika tanára Dunaújváros általános iskolájában, A tiszaföldvári napszámos - a volt tsz-elnök — kohászivadékokat tanit tul a Dunán! — 61 :**